Kocsis Máté úgy kért bocsánatot Jakab Pétertől, hogy közben gúnyolódott egyet rajta

Megosztás

A korábbi jobbikus politikus szerint végrehajtót kellett küldenie a Fidesz frakcióvezetőjére, mire végre hajlandó volt bocsánatot kérni – még ha az nem is tűnt túl őszintének…

A bíróság mondta ki, hogy Kocsis Máté köteles bocsánatot kérni a Jobbikból nemrég kilépett Jakab Pétertől. A kormánypárti politikus ugyanis még tavaly azt állította, hogy a Jobbik akkori elnöke megfenyegetett egy embert: Jakab Mészáros Lőrinc egyik érdekeltségénél forgatott volna, amikor az építkezésen dolgozó traktor a stáb felé tolatott – Jakab szerint majdnem rá a stábra.

A Fidesz frakcióvezetője úgy kért bocsánatot, hogy közben azért oda is szúrt Jakabnak: “Peti úr a bíróságra ment, mert megbántódott” -írta, majd a Facebook-bejegyzését úgy zárta:

Alulírott dr. Kocsis Máté, a Fővárosi Törvényszék 27.P.22.397/2021/5. számú bírósági meghagyásban foglaltakra figyelemmel, a bírósági meghagyásban megállapított jogsértés okán, amely szerint: ”alperes megsértette a felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a 2021. augusztus 28. napján 9 óra 58 perckor közzétett Facebook-bejegyzésében valótlanul állította felperesről, hogy veréssel fenyegetett meg egy munkagépen dolgozó melóst”, sajnálkozásom fejezem ki.

Jakab erre egy másik bejegyzésben reagált, végrehajtót kellett küldenie Kocsishoz, hogy kikényszerítse a bocsánatkérést. Azt írta: „Bár nem tűnt túl őszintének, de tegnap nagy nehezen csak bocsánatot kért. Most még csak tőlem. Eljön majd az idő, amikor az országtól fog. Hisz nektek is hazudott, amikor a bandájával együtt azt ígérte, hogy megvédik a rezsicsökkentést, vagy hogy támogatják majd a kisvállalkozásokat, vagy hogy lesz itt pénz béremelésre.”

via hvg.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek