Az ellenzéki időközi választáson az ellenzéki jelölt legyőzte a fideszest Isaszegen

Megosztás

A Jobbikon kívül összellenzékinek mondható összefogás állt a jelölt mögött és ez sikerre vezetett.

A Párbeszéd politikusa, Balajti Zsolt nyerte az isaszegi időközi önkormányzati választást a 7. egyéni választókerületben vasárnap. Az ellenzéki összefogás pártjai közül egyedül a Jobbik nem támogatta Balajtit, a Momentum, az MSZP, az LMP és a DK viszont igen. Az eredményről a DK közleményben számolt be, és Balajti is azt írta Facebook-oldalán, hogy nyert, bár még az eredmény nem jelent meg a Nemzeti Választási Iroda honlapján.

Frissítés: A település honlapján vasárnap viszont már közzétették a helyi választási bizottság határozatát (pdf), amely megerősíti az ellenzéki közleményt, miszerint Balajti Zsolt szerzett mandátumot az időközi választáson.

Az időközin hárman indultak: Balajti a Fidesz–KDNP jelöltjét, Prosits Tibornét, illetve a Munkáspárt jelöltjét, Kovács Istvánt előzte meg.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek