A Vodafone elismerte, el sem akarták adni a céget, a vevő kereste meg őket

Megosztás

A vevő pedig nagy meglepetésre a Fidesz- és NER-érdekeltségbe tartozik. A Vodafone nem is árulta a céget, de aztán jöttek a kormányközeli körök és vissza nem utasítható ajánlatot tettek. Ilyet is láttunk már.

Végső soron miért döntöttek úgy, hogy feladják a magyar piacot, érdeklődtünk a Vodafone brit anyavállalatánál, miután kiderült, hogy a kormányközeli 4iG és az állam megveheti a cég magyar érdekeltségeinek döntő többségét.

„A 4iG-vel való egyesülés lehetővé teszi, hogy a Vodafone Magyarország, amely az országban büszke sikertörténetére és innovációira, sokkal erősebb és teljesen konvergens szolgáltatóként jelentős szerepet játsszon az ágazat jövőbeni növekedésében és fejlődésében. Az egyesült vállalat növeli majd a versenyt, és könnyebben tud beruházásokat végrehajtani, így elősegíti Magyarország digitalizációját.

Ugyanakkor vonzó ajánlatot kaptunk a Vodafone Magyarországért, amelyet a Vodafone részvényesei érdekében állt elfogadni” – válaszolta írásban Ben Padovan, a Vodafone Group vállalati kommunikációjáért felelős vezetője.

Kíváncsiak lennénk arra, hogy ki kezdeményezte az üzletet.

„A Vodafone-hoz érkezett a megkeresés a vásárlók részéről. Egyéb részletet nem hozunk nyilvánosságra a tárgyalásokról” – áll a válaszban.

További részletek a 444.hu cikkében olvashatók.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek