Lakberendezési trükkök kis nappalihoz

Megosztás

A kisebb alapterülettel rendelkező nappalik általában nagyon sok kihívást jelentenek. Mivel jellemzően kisebbek, mint a standard házak helyiségei. Továbbá korlátozott hely áll rendelkezésre a bútorok és a dekorációk elhelyezésére, illetve kevés a természetes fény.

Nálad is ez a helyzet?

Nem kell kétségbe esned, hiszen nagyon sokféleképpen alakíthatod ezt a helyiséget úgy, hogy vizuálisan nagyobbnak tűnjön.

Kezdésként érdemes átgondolnod, hogy milyen bútorokat is szeretnél ebben a szobában tartani. Nincs nappali a mömax kompakt, szép megjelenésű kanapéi nélkül, ahogy nincs nappali dohányzóasztal nélkül sem. Aztán jól jöhet mondjuk még egy könyvespolc, illetve egy kisebb asztal székekkel, ha netalántán vendégeid érkeznének.

Ezután pedig mérd fel a rendelkezésedre álló teret a helyiségben, hogy lásd, az elképzeléseidből mennyi fog megvalósulni.

A kanapé elhelyezése egy kritikus pont

A kanapé megfelelő helye helyiségenként változik. Ha több ablak- és ajtónyílásod van, fontold meg a szoba közepére történő elhelyezését. Abban az esetben viszont, ha ez akadályozza a mozgást, akkor mindenképpen a falhoz kell rakni – még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy az ablak alá megy majd.

Ha új darabot vásárolsz, egy nagyon jó trükk lehet, ha milliméterpapír segítségével megrajzolod a helyiséget és a potenciális kanapét, vagy elhelyezel a padlóra a kanapé méreteit illusztráló újságpapírokat, hogy tesztelhesd a különféle potenciális helyeket a nappaliban.

Ezek nagyon fontosak, hiszen egy kis szobában már néhány centiméter is különbséget jelent.

Vizuális trükkök

A kanapé fizikai mérete nem az egyetlen probléma. Figyelembe kell venni a “vizuális súlyát” is, ami a világos színű kanapéknál általában kisebb, mint a sötétebbeknél. Válaszd az előbbit, hacsak nem kell egyensúlyoznod például a könyvespolcok között!

Érdemes a színkontrasztra is ügyelni! Ha egy vörös kanapét helyezel a fehér fal elé, vagy fordítva, akkor a kanapé vizuálisan nagyobbnak tűnik majd. Egy finomabb színkülönbséggel viszont – például egy teveszínű kanapé a khaki fal előtt – nagyobbnak érződik majd a helyiség.

Szomszédos darabok

Az ülősarok többi berendezése is befolyásolhatja a kanapé működését a térben. A nagy, négyzet vagy téglalap alakú asztalok sok helyet igényelnek, és könnyű beütni valamidet az éles sarkaikba, amikor szűk helyen navigálsz. Válassz helyettük inkább egy ovális dohányzó- vagy egy kis összecsukható asztalt!

Hasznosítsd a kanapé hátulját is!

Egy kis nappaliban minden felület egy lehetőség, ezért érdemes a kanapé háttámláját is hasznosítani.

Home office-ban dolgozol, de nincsen lehetőséged egy külön dolgozószobát kialakítani? Gondoltál már arra, hogy egy keskeny íróasztalt a kanapé háttámlájához helyezel? Ezzel a trükkel ugyanis egy csapásra meg is teremtheted azt a kuckót, ahol dolgozhatsz, anélkül, hogy nagy helyet foglalnál el a lakásban.

Reméljük, hogy sikerül majd ihletet merítened ebből az útmutatónkból, és a legközelebbi alkalommal már úgy rendezed be a kis nappalidat, mint egy igazi profi.

Kapcsolódó cikkek