A belügyminiszter feltételekhez akarta kötni az orvosok törvényben garantált béremelését, de meghátrált

Megosztás

Az Orbán-kormánynál minden lehetséges. Hiába iktatták már törvénybe is az orvosok kötelező béremelését, most mégis variált volna rajta a Belügyminisztérium. Pintér Sándorék mégsem fizették volna ki a béremelést “csak úgy”, hanem feltételekhez kötötték volna. Az Orvosi Kamara tiltakozott, a minisztérium meghátrált – bár ez még mindig csak ígéret.

Az meg az elmúlt időszakban megtudhattuk, mennyit is ér, elég csak a pedagógusokra gondolni, akikkel 2013-ban kötött hosszú távú megállapodást a kormány, csak éppen Orbánék ezt 2014 óta nem tartják be, természetesen a tanárok kárára. Most az orvosoknál is kilátásba helyezték, hogy feltételekhez kötik egy már megígért és törvényben rögzített béremelés végrehajtását. Végül azonban a kormány részéről engedtek. Csak annyi történt sikerként, hogy be fogják tartani a törvényt.

Meghajolt a Magyar Orvosi Kamara akarta előtt Pintér Sándor belügyminiszter, mikor a pénteki egyeztetésen azt ígérte, minőségi mutatók figyelembe vétele nélkül is megadják az újabb béremelést, ami a szolgálati jogviszonyról szóló törvény alapján januártól jár.

Július elején Takács Péter egészségügyi államtitkár beszélt arról, hogy teljesítményhez és a munkaterheléshez kötnék az újabb emelést. Azzal érvelt,  “más a munkaterhelés egy sürgősségi osztályon, mint egy kerületi diabetológiai szakrendelésen. Ezt meg kell jeleníteni, és nemcsak az orvosok, de a szakdolgozók bérében is.”

A Magyar Orvosi Kamara levélben tiltakozott emiatt az államtitkárnál. Azt írták, a teljesítmény és minőség mérését támogatják ugyan, de azt nem, hogy minőségi indikátorok alapján differenciálják az emelést.

Azt írták,

az alapbérnek mindenkire vonatkozóan a bértábla szerint egységesnek kell lennie, ez egészülhet ki szakterületi és pozicionális pótlékokkal és mozgóbér jellegű ösztönzőkkel. Az utóbbi két kategória forrása nem lehet az alapbér.

A kamara szerint a minőség mérésének elsősorban a betegbiztonságot, a minőség javulását, a folyamatos fejlődést, a tanulást kell támogatnia.

Az egyéni teljesítmény mérése önmagában, az intézmény – részleg teljesítményének mérése nélkül nem vezethető be. Az egyéni teljesítmény mérés értékelés nem szakadhat el az intézmény/osztály szintű teljesítmény méréséről, tehát egységes indikátor rendszert kell kialakítani

– írták. Ahhoz pedig, hogy pontosan átlássák a helyzetet, komolyabb előkészítésre van szükség.

Ezek után tárgyalt Pintér Sándor és Kincses Gyula MOK elnök, ahol a miniszter elmondta,

a minőségi indikátorok fejlesztését intézményi és egyéni szinten egyaránt kiemelt fontosságúnak tartja,

de ettől függetlenül az orvosok megkapják az emelést. Pintér beszélt arról is, “az egészségügy szükségszerű átalakítása során” számít a kamara véleményére és együttműködésére, ezért további egyeztetések várhatók. (via Hvg.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts