A hétvégén újra bolhapiac lesz az Avason

Megosztás

Júliusban is ezt olvashattuk és akkora sikere lett az eseménynek, hogy ezen a szombaton máris jöhet a folytatás.

Akkora sikere volt a júliusi bolhapiacnak, hogy a kezdeményezés folytatásért kiáltott. Az első alkalom tapasztalataiból tanulva minimális változtatásokkal, de szombaton újból megrendezik az Avasi Közösségi Kávézó előtt az Avasi Bolhapiacot – hogy a kacat újra hasznossá váljon – írja a Minap.hu.

Már júliusban, az első Avasi Bolhapiac előtt látszódott, hogy az emberek vevők az ötletre: az árusító helyek villámgyorsan beteltek. Persze ilyenkor mindig fennáll a veszély, hogy mindenki meg akar szabadulni az otthoni kacattól, de ugyan ki fogja megvenni őket?

Szerencsére a másik, a keresleti oldal is megalapozott volt, így egy kis családias hangulattal megspékelve, a kánikula ellenére is sikeres volt a városrész „régiségvására”. A „régi idők piacának” közösségi érzését egyébként többen is visszajelezték.

Úgyhogy nem is teketóriázott sokat az Avasi Közösségi Kávézót működtető Dialóg Egyesület, és augusztus 13-ára, szombatra meghirdette a második alkalmat. R. Nagy Csilla, a kávézó koordinátora elmondta, a keretek alapvetően nem változtak.

Az egyetlen regisztrációs feltétel – amellett, hogy csakis használt tárgyakkal lehet kitelepülni – az volt, hogy ruhadarabot nem árulhatnak, hiszen szeptemberben egy azonos elveken alapuló gardróbvásáron erre is lesz lehetőség.

Ugyanakkor az előző alkalom tapasztalataiból tanultak a szervezők. Például – bár olyan extrém meleg, mint legutóbb, nincs kilátásban – a várható hőség miatt hamarabb kezdenek: 10 óra helyett 8:30-tól indul a kitelepülés és ezúttal 11:30-ig tart.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts