A kerékpározás egyre népszerűbb, elektromos kétkerekűt teszteltünk – videó

Megosztás

A kerékpározás évről évre egyre népszerűbb hazánkban. Immár nemcsak a hagyományos eszközök, de az elektromos járművek is egyre ismertebbek és kedveltebbek, egy ideje ráadásul akár 180 ezer forintos állami támogatást is igénybe lehet venni elektromos kerékpárok vásárlására.

Stábunk úgy döntött, hogy utánajár, milyen egy akkumulátorral működő kétkerekű használata. Videóriportunkból kiderül, hogy hol, milyen körülmények között jelenti a legnagyobb segítséget az elektromos hajtás, mekkora hatótávolságot érhetünk el vele, és teszteltük azt is, hogy mennyivel gyorsabb a hagyományosnál.

Az anyaggyűjtés  során felkerestük és megszólaltattunk egy fitnessedzőt, egy városi biciklistát, Miskolc egyik legismertebb kerékpárboltjának tulajdonosát, és nyilatkozott szerkesztőségünknek az ismert ralipilóta, aki már hosszú évek óta az elektromos kerékpárok szerelmese.

Related posts