Sajószentpéteren július közepén lesz időközi, most vasárnap három borsodi településen is polgármestert választanak

Megosztás

Rengeteg időközi önkormányzati választást tartanak a következő hetekben megyénkben.

A valasztas.hu honlapon nyomon lehet követni, mikor és hol tartanak időközi önkormányzati választásokat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A következő időszak egyik kiemelt választására szűk egy hónap múlva, július 17-én kerül sor Sajószentpéteren, ahol egyéni választókerületi képviselőt választanak.

Az adatbázis szerint összesen heten indulnak majd: öt hivatalosan független jelölt (Fucskó János, Koleszár István, Nagyné Szabados Mária Katalin, Soltész Imre, Szepesi Józsefné) mellett a DK és az MSZP indít közösen jelöltet (Geregur József Áron), valamint a Munkáspárt (Tóth Ferenc).

Viszont már most vasárnap is lesz négy időközi választás megyénkben: Ongán Dr. Madzin Tibor januári elhalálozása miatt van szükség új polgármester választására, de hasonló okból írnak ki választást Gagybátorban is. Emellett ugyancsak új polgármestert keresnek a hétvégén Szentistvánbaksán, ám ott az ok a képviselőtestület feloszlása – emiatt a polgármester mellett képviselőtestületi választásra is sor kerül június 26-án.

A következő hetekben rendre lesz számos időközi önkormányzati választás bizonyos településeken – a teljes lista IDE KATTINTVA található.

Related posts