Ismét egy Budapestnek teljesen kedvezőtlen államosítás, elvenne területeket a fővárostól és a fideszes kerületnek adná

Megosztás

Ez természetesen ismét kivenne a fővárosi önkormányzat zsebéből bizonyos fontos bevételeket is, ahogy ezt két és fél éve folyamatosan teszi a Fidesz, amióta Karácsony Gergely a főpolgármester. A tervezet megint egy salátatörvénybe bújtatva kerülhet benyújtásra, jelenleg azonban papíron alaptörvénybe ütköző. De hát ismerjük erre Orbánék gyors és hatékony megoldását…

Ellentételezés nélkül a Fővárosi Önkormányzattól állami tulajdonba vennék augusztustól a budapesti Podmaniczky, Vörösmarty és Széchenyi tereket egy készülő törvényjavaslat szerint. Aztán mindhármat megkapná a fideszes vezetésű V. kerület, méghozzá Rogán Antal volt polgármester tárcájának javaslatára. Az “einstand” azonban jogsértő lehet; a Pénzügyminisztérium szerint ”alkotmányossági aggályok merülhetnek fel”.

Államosítana három kiemelt budapesti közterületet a kormány – értesült a hvg.hu. A Podmaniczky Frigyes tér, a Vörösmarty tér és a Széchenyi István tér most a Fővárosi Önkormányzat tulajdona, de augusztustól állami tulajdonba kerülne, méghozzá anyagi ellentételezés nélkül. Szeptembertől viszont az állam a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-n keresztül az V. kerületi önkormányzat ingyenes vagyonkezelésébe adná a négy helyrajzi számon nyilvántartott három teret.

  • Podmaniczky Frigyes tér: Az Arany János utcai metrómegálló fölötti tér a Bajcsy-Zsilinszky út mentén.
  • Vörösmarty tér: A Váci utca végállomása a Deák Ferenc utca és a Vigadó utca között, a város egyik leghíresebb tere, a karácsonyi vásár hagyományos, fő helyszíne, egyúttal a kisföldalatti végállomása.
  • Széchenyi István tér: A Széchenyi István tér az V. kerületben, a Lánchíd pesti lábánál fekszik, a Duna-parti világörökségi helyszín része. Itt található a Magyar Tudományos Akadémia épülete, a Gresham-palota, valamint a Belügyminisztérium is.

A tervezett, a 2013-as “lex Margitsziget” törvényhez hasonló – amely a XIII. kerülettől az akkor Tarlós vezette fővároshoz “csatolta” a területet – jogi megoldás a hvg.hu információi szerint egy, a kormány számára készített pénzügyminisztériumi előterjesztésben szerepel, a jövő évi költségvetés megalapozását szolgáló, a parlamentnek hamarosan benyújtandó salátatörvénybe rejtve, de az “ötletgazda” valójában a volt V. kerületi fideszes polgármester, Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Related posts