Ismét veterán járművek Miskolcon, még ebben a hónapban

Megosztás

Június végén ismét megcsodálhatjuk az MVK veterán járműveit, illetve más, egészen régi csodákat, autókat is. A Múzeumok Éjszakáján sűrű lehet a programunk.

Két év után nyílik ki ismét a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) telephelyének kapuja június 25-én, a Múzeumok éjszakáján – írja a Minap.hu. Az érdeklődőket már délutántól várják a közlekedési társaság telephelyére, ahol az MVK korábbi és jelenlegi járműveire is fel lehet szállni és veteránautókat is megcsodálhatnak az érdeklődők. A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón pénteken elhangzott, a program arca a közismert lemezlovas, DJ Dominique, vagyis Várkonyi Attila lesz. Lapunknak elmondta, örömmel érkezik Miskolcra, az MVK nyílt napjára.

– Nagyon komoly vonzalmam van mindenhez ami retró, és mindenhez ami értéket képvisel. Hát ezek az eszközök, például mögöttem ez a villamos is nagyon komoly értéket képvisel. Én azt gondolom, hogy nekünk kötelességünk erre vigyázni és figyelni – mondta el DJ Dominique.

A programon feltűnnek az MVK régi villamosai, az FVV-k (Bengálik), egy SGP (bécsi villamosok), egy Tátra szerelvény (utóbbi ráadásul az eredeti piros, fehér színezését is visszakapja) és még a hóseprő is. Nem véletlen, a cég ugyanis már a miskolci villamosközlekedés 125. évfordulójára is készült, melyet július 10-én ünnepelnek majd – mondta el Juhász János villamosközlekedési igazgató, aki a nyílt nap részletes programjáról is beszélt.

– Lesznek zenés programjaink, látható lesz a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola bemutatója, honvédségi bemutatók, a Magyar Közút járművei megtekinthetők lesznek, nagyon sok veterán autó érkezik, illetve megmutatjuk a legújabb fejlesztésünket az elektromos meghajtású autóbusznak a töltő infrastrukturáját, magát az autóbuszt is – sorolta.

A Minap azt is közölte, hogy az MVK telephelye és a Szinvapark – Centrum megállók között ingyenes autóbuszjárat közlekedik, illetve a Tiszai pályaudvarról villamossal közvetlenül lehet majd díjmentesen utazni a Szondi utcai telephelyre. A részletes program az MVK honlapján elérhető.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek