Az M3-asnál újra kellett éleszteni egy kisgyermeket, a többség viszont közönyösen továbbhaladt

Megosztás

Egyik honfitársunk rendkívüli mértékben elkeseredett, hogy gyakorlatilag senki nem állt meg rajta kívül segíteni a kétségbeesett családon segíteni, ahol az anyuka próbálta újraéleszteni gyermekét az úttest mellett. Az autósok többsége azonban közönyösen tovább állt. Ilyen világban élünk már?

„Egy kisgyerek fekszik a kocsi mellett az aszfalton, és egy nő nyomkodja ütemesen a mellkasát. Senki nem áll még ott. SENKI!!!!”

– írta nyilvános Facebook-bejegyzésében egy férfi, aki végül az épp vele utazó fiával megállt az esetnél, hogy segítséget nyújtson. Mindez kedd délelőtt történt az M3-as autópálya Budapest felé tartó oldalán. (Mivel a posztban azt is írja, hogy „már majdnem a Szerencs utca”, feltehetően az M3-as bevezetőjéről, de legalábbis az autópálya Budapesten belüli szakaszáról lehet szó.) A részleteket a Telex.hu osztotta meg.

A férfi beszámolója szerint egy háromévesforma gyerek feküdt a földön, akit az anyja élesztett újra, miközben a nagymama tartotta a telefont, amelyen a mentők távsegítséget nyújtottak a kiérkezésig.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megerősítette a történteket.

„Az eset kedden történt. Az életmentést az anyuka a mentésirányító telefonos segítségével kezdte meg, közben azonnal a helyszínre indult két mentőegységünk is. A kislányt a gyermekrohamkocsi emelt szintű beavatkozások után életveszélyes állapotban adta át a kórházban”

– írta a Telex megkeresésére Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője, hozzátéve, hogy a gyerek jelenlegi állapotáról nincs információjuk.

A bejegyzés szerzője azonban szerda este egy hozzászólásban osztotta meg a fejleményeket. Eszerint az életmentés sikeres volt, „a gyerkőcnek akad még dolga ezen a sárgolyón”, de a szerda állás szerint még kórházban volt.

„Végtelen szomorúság van bennem azt a közönyt látva, hogy több száz ember (köztük szülők, édesapák és édesanyák) tétlenül nézik végig, hogy egy édesanya kétségbeesetten, sokkos állapotban küzd a kisgyereke életéért az aszfalton, egy autópálya külső sávjában. Ezt a közönyösséget nem lehet az elsősegélynyújtási ismeretek esetleges hiányával magyarázni. Ezt nem lehet a »sietek«-kel magyarázni. Ezt nem lehet SEMMIVEL sem magyarázni!!!!!” – írta a férfi, aki azt is megjegyezte, hogy a saját fiára viszont végtelenül büszke, amiért beszállt a segítségnyújtásba.

Ez ma már az általános jelenség? Nagyon nagy kár.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek