Hadházy: Kétszáz millióba kerülő étterem helyett lerobbant épület áll Rátkán

Megosztás

„Ez itt kérem egy Rozmaring Vendégház Rátka községben, 200 milliós belügyminisztériumi támogatásból. Tehát nem EU-s pénzből, hanem az önök adójából. A pénzt 2019 végén kapták, azóta két és fél év alatt idáig jutott, pedig a tábla szerint 2021 végéig meg kellett volna valósulnia. A projekt leírása szerint a régi ház bontása után egy új épületnek, fagylaltozónak kellene itt állnia és a pénzből elvileg egy másik épület felújításával egy mosodának is lennie kellene a faluban (az sincs)”

– írta szombaton Hadházy Ákos a Facebook oldalán.

A független országgyűlési képviselő jelezte, beszélt erről a település polgármesterével és nem állítja, hogy a pénzt ellopták, ugyanakkor a jelenség számos rendszerhibára felhívja a figyelmet és több kérdést felvet Hadházy szerint.

A településvezető elmondta, a tervező nagyon lassan dolgozott, miközben felmentek az árak és már nem elég a 200 millió.

Most az újratervezés folyik, hogy mire elég a pénz.

Kérdés, hogy a régebbi árak mellett mire ment volna el 200 millió, hiszen abból korábban simán meg lehetett volna építeni akár egy 4-500 négyzetméteres jó minőségű családi házat is… De a mostani árak miatt is lehet belőle 200 négyzetméteres vityillót felhúzni… Az is kérdés, hogy ha tényleg van igény a faluban egy ilyen vendéglátó egységre és az aztán piaci körülmények között is rentábilis lenne, akkor miért kell ilyen mérhetetlen sok adófizetői pénzből felépíteni azt, miért nem volt elég kisebb beruházás és miért nem elég támogatott hitelt adni hozzá.

– írta a politikus.

Hadházy Ákos szerint a településen ugyan látszik, hogy lakói jó gazdák, volt fejlődés, a támogatások eredménye érezhető, azonban ez a vendégudvar egyelőre nagyon is rendszerhibának tűnik – írta.

Az ilyen bőkezű támogatások alapvető feltétele, hogy a fideszes helyi képviselőnél bazseváljon a polgármester és hogy “jól szavazzon” a falu

– zárta gondolatait Hadházy Ákos.

Kapcsolódó cikkek