Csak telefont akart venni a nőtől, de a féltékeny volt élettárs megverte

Megosztás

Az Ózdi Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt. Az elkövető volt élettársát felkeresve, a lakásban összetalálkozott egy férfival, kérdőre vonta, és mivel nem hitte el, hogy telefont vásárolni jött, olyan súlyosan bántalmazta, hogy 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozott neki.

A vádirat szerint a vádlott élettársi kapcsolata véget ért, amit nem tudott elfogadni, továbbra is kereste a helyreállítás lehetőségét, és rendkívül féltékeny volt. A férfi 2021. október közepén, este elment volt párjához, de nem tudta, hogy a nő meghirdette a mobiltelefonját. Vásárlási céllal ekkor érkezett meg a sértett férfi.

Az elkövető a lakásban a férfit azonnal trágár módon szidott, majd felelősségre vont. A sértett mondta, hogy a mobiltelefont jött megvásárolni, de ezt a magyarázatot a vádlott nem fogadta el, még indulatosabb lett, megragadta ruházatánál a sértettet, majd többször ököllel arcon ütötte.

A férfi volt élettársa felszólítására sem fejezte be a bántalmazást. A sértettet ruhájánál fogva levonszolta a lépcsőn, közben folyamatosan a fejét ütötte, majd az autóhoz vitte azzal a felszólítással, hogy őt el kell vinnie, ahová mondja, különben megöli. A sértett beszállt az autóba, de gyorsan lezárta a járművet, megakadályozva, hogy a vádlott beüljön, aki bosszúból elhajlította a gépkocsi hátsó rendszámtábláját, így a sértett el tudott menekülni.

A verés következtében a sértett a bal szemgödör csontjainak törésével járó 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek