Elítélték a 37-es úti baleset okozóját

Megosztás

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa jogerős ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a 37. számú főúton közlekedve gondatlanságból három személynek súlyos, míg tíz személynek könnyebb sérüléseket okozott.

Az elsőfokon eljárt Szerencsi Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2019. júniusában Miskolc felől Szerencs irányába közlekedett, amikor egy rovarcsípés miatt jobb kezével a lábához nyúlt és emiatt a gépkocsiját kissé balra kormányozva áttért a szemközti forgalmi sávba. Ezután hirtelen jobbra rántotta a kormányt, lehaladt az útpadkára, majd ismét erősen balra kormányzott és sodródni kezdett az úttesten, melynek következtében az ellentétes irányból közlekedő szlovák autóbusz bal első részének ütközött. A busz a baleset következtében egy útjelző oszlopnak, majd egy tuskónak csapódott. A busz utasai közül hárman 8 napon túl, nyolcan 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Csak egyikük kapcsolta be biztonsági övét. A vádlottal együtt utazó testvére és kislánya szintén könnyebb sérüléseket szenvedett bekapcsolt biztonsági öv használata mellett.

Az elsőfokú bíróság közúti baleset okozásának vétsége miatt a vádlottat 1 év 2 hónap, a végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A vádlotti és védői, enyhítés iránt bejelentett fellebbezés folytán eljáró másodfokú bíróság a mai napon meghozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét – az ügy érdemét nem érintve – annyiban változtatta meg, hogy a terheltet rendezett életkörülményeire, büntetlen-, illetve kifogástalan közlekedési előéletére figyelemmel előzetes mentesítésben részesítette, továbbá az elsőfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség vádlottat terhelő összegét mérsékelte. Az előzetes mentesítés folytán a vádlott mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.

Az ítélet jogerős.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Related posts