Szlávik aggódik: megváltozhatott a majomhimlő, így könnyebben terjedhet emberek között

Megosztás

Nagyon furcsák a jelenlegi esetek, a szakértő ugyanakkor ennek ellenére sem számít a koronavírushoz hasonló világjárványra.

Egyre több országban jelenik meg a majomhimlő: legutóbb már a szomszédunkban, Ausztriában is találtak esetet. Szlávik János infektológus főorvos a Mandinernek adott interjúban kiemelt egy aggasztó jelenséget a mostani fejlemények kapcsán: míg korábban behurcolásos eseteket tartottak számon, most egyetlen betegről tudnak, aki azt megelőzően Afrikában járt.

Emiatt a tudósok attól tartanak, hogy a vírus mutálódhatott, és ennek következtében gyorsabban terjedhet az emberek közt – mutatott rá Szlávik.

Ugyanakkor a szakember hozzátette: egyelőre kicsi esélyt lát arra, hogy a majomhimlő a koronavírushoz hasonló járványt eredményez. De szerinte nem árt figyelni a vírusra, mivel a legtöbb országban – például a portugáloknál és a spanyoloknál – még mindig nem tudják, melyik páciens vihette be az országba a vírust.

Az infektológus főorvos azt is elárulta, hogy a majomhimlő – a feketehimlőhöz hasonlóan – egy hosszú, akár 21 napos lappangási idővel kezdődik, és ezt követik a tünetek (láz, izomfájdalom, fejfájás, hátfájás, kimerültség). A fektehimlőhöz képest különbség, hogy ennél a betegségnél a nyirokcsomó is megduzzad, valamint bárányhimlőszerű kiütések jelentkeznek először az arcon, majd az egész testen is. A kiütésekből hólyagok lesznek, amelyek elgennyesednek, végül kipukkadnak.

Szlávik János kifejtette, hogy a vírus vélhetően apró sebeken keresztül terjed nedvekkel, nyálkahártyaérintkezéssel, vagyis szoros kontaktus kell a vírus továbbadásához, vagyis ha valaki utazik egy fertőzött mellett, úgy tuti nem lehet elkapni.

Forrás: Mandiner, Blikk

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek