Akár elismerik, akár nem, a Sajó mérgezése 15-30 km-es szakaszon kipusztította az élővilágot

Megosztás

Attól a ponttól, ahonnan a volt bánya szennyezett, mérgező vize beleömlik a folyóba, harminc kilométeres körzetben ne is gondolkodjunk például halászatban.

Már több mint három hónapja ömlik a Sajó folyót vörösre festő szennyvíz a szlovákiai Alsósajó (Nižná Slaná) egykori vasércbányájából. A vízi életet több tíz kilométeren kipusztító szennyezés ellen eddig semmilyen kézzelfogható lépést nem tettek a hatóságok, miközben a minisztériumok egymásra mutogatnak. Magyarországon egyelőre nem okozott problémát a szennyezés, de csak idő kérdése, hogy mikor ér ide.

Az alsósajói bánya már 14 éve nem üzemel, de a gondatlan rekultiváció miatt most problémát okoz. A vas-oxiddal és más fémekkel telített szennyvíz a bánya egykori táróiban elhelyezett maradványkőzetből, illetve az otthagyott gépekből kioldódva szivárog bele a folyóba, majd heves reakció után megfesti a vizet. Gyakorlatilag rozsda lebeg a Sajóban a befolyástól lefelé, úgy 30 kilométeren át.

Bár a vas-oxid önmagában nem mérgező, az élőlényekre, például halak kopoltyúira tapadva azért tud halálos is lenni.

A magyar vízügy március 13-án értesült a szennyezésről, de az egész ügyet jól jellemző mozzanat, hogy nem valamilyen szlovákiai társszervezettől, hanem a közösségi médiából kaptak először információt. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság azonnal II. fokú vízminőségi készültséget rendelt el, és azóta is rendszeresen monitorozza a határt átlépő Sajó vízminőségét.

Eddig nem észleltek határértéket meghaladó terhelést a magyar szakaszon. Ennek leginkább az az oka, hogy a szennyezett bányavizet felhígítják a Sajó szlovákiai vízgyűjtőterületén a belé ömlő kisvízfolyások.

A magyar folyószakaszon a Sajó szerencsére nem vörös folyóként hömpölyög, csak kisebb árhullámok levonulása idején figyeltek meg barnás elszíneződést, a közvetlenül a határon fekvő Sajópüspökinél. Ezt egyébként a lebegő hordalék mennyiségének megnövekedése okozta a vízügy közleménye szerint. Szaghatást, halpusztulást, habzást sem tapasztalt a vízügy, ahogy a horgászok sem számoltak be ilyesmiről.

Patakot terelne el a kormány, hogy megállítsa a katasztrófát - Blikk

A hazai vízügynek nincs nagy mozgástere, de többször is kért tájékoztatást a szlovák féltől a szennyezés megakadályozásának érdekében tett lépésekről és az ottani mérési adatokról.

„A laboratóriumi vizsgálatok szerint az összes vas, oldott vas, összes alumínium, illetve oldott alumínium koncentrációja a határérték alatt ingadozott ugyan, de folyamatosan növekvő tendenciáról egyik paraméter tekintetében sem lehet beszélni”

– közölte a vízügy. A vízminőségi értékek tehát nem adnak okot aggodalomra, de az üledék az, ami a későbbiekben problémás lehet – jegyezte meg Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértője.

„A vízben felhígult a vas-oxid, de az üledékben olyan toxikus fémek, mint a cink és a nikkel, illetve az arzén, felhalmozódnak. Csak idő kérdése, hogy ez az üledék mikor fog megjelenni nálunk”

– mondta Simon.

Varga Tibor, a rozsnyói horgászszövetség tagja. Rengeteg elpusztult, rozsdával belepett rákot is összegyűjtött, a múlt héten vett részt egy radaros haltani felmérésen:

„A befolyástól lefelé 10-15 kilométerre teljesen eltűntek a halak, nem élte túl semmi. Egy kicsit lejjebb fogtak egy fürge csellét, de az is egy betorkolló patakból érkezett a Sajóba. Öt héttel ezelőtt még néhány darab halat lehetett fogni, de azok testén is megváltozott a nyálkaréteg, fekélyeket is találtak rajtuk. Nagyjából 30 kilométerre Alsósajótól, Pelsőcön lehet már csak halat fogni.”

Varga azt tapasztalja, hogy az állami szervek nem sokat tesznek, a haltani felmérést is egy magánvállalkozó készítette el egy vízkivételi engedély miatt. További részletek a Telex.hu cikkében olvashatók.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Related posts