Segítségnyújtást színlelve fosztotta ki mozgássérült áldozatát a nő Sajószentpéteren

Megosztás

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 47 éves nő ellen kifosztás, csalás, lopás és kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint közokirattal visszaélés vétsége miatt. Az elkövető 2021. január végén, délelőtt, Sajószentpéteren egy elektromos kocsival közlekedő, időskorú mozgássérülttől ellopta a pénztárcáját. A nő ugyanezen településen egy pulton hagyott pénztárcát is elvett.

A vádirat szerint a vádlott 2021. január végén, a délelőtti órákban, Sajószentpéteren észrevette, hogy a kerékpárúton egy 75 éves mozgássérült asszony elektromos kocsival elakadt. Több járókelő a segítségére sietett, köztük a vádlott. A nő azt színlelte, hogy ő is segíteni akar, azonban a helyzetet arra használta, hogy ellopta a sértett pénztárcáját az abban lévő 600 forint készpénzzel, TB kártyával és bankkártyával. A bankkártyát röviddel ezután használta egy dohányboltban, cigarettát és alkoholt vásárolt. Ezután a bankkártyát visszatette a pénztárcába, és amikor találkozott a lánya élettársával, átadta a pénztárcát azzal, hogy vigye be a boltba, mert ő azt ott megtalálta. A férfinak nem volt tudomása a bűncselekményről, így a pénztárcát, mint talált tárgyat átadta a bolti dolgozóknak.

A vádlott 2021. május elején, a délelőtti órákban, Sajószentpéteren egy dohányboltban vásárolt, amikor észrevette, hogy az előtte vásárló férfi a pulton hagyta a pénztárcáját. A nő azt eltulajdonította a benne lévő 350.000 forint készpénzzel, személyigazolvánnyal, lakcímkártyával, vezetői engedéllyel és egyéb személyes iratokkal együtt. A pénztárcát átadta a bolt előtt várakozó 13 éves lányának azzal az utasítással, hogy azt vigye haza.

A vádlott és a lánya a pénzből mintegy 250.000 forintot közösen elköltöttek. A lánya a személyes iratokat megelőzőleg eldobta, később viszont a vádlott utasítására összeszedte, és a pénztárcával együtt a sértett házának udvarára bedobta.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott, továbbá indítványozta korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek