Távozik az az ember, aki vezére volt a közszolgálatiság teljes felszámolásának hazánkban

Megosztás

Már 2015 előtt is érzékelhettük, hogy közmédia kötelezően beállt a Fidesz teljes mértékű szolgálatába, de a java csak a hét évvel ezelőtti totális átalakítás után következett. Nehéz lenne vitatkoznunk azzal, hogy például az M1 azóta kizárólag a Fidesz és a NER tökéletes kiszolgálója. Orbánék kézi vezérléssel működő “független” médiája, karöltve a többi közmédiás csatornával.

2010-es kétharmados győzelmét követően a Fidesz első dolga volt az új médiatörvény elfogadása, ami egy új konvergens hatóság felállításával párhuzamosan teljesen átalakította a közszolgálati médiumok felügyeletének rendszerét, és a Közszolgálati Kuratóriumon keresztül biztosította a kormánypártok megingathatatlan befolyását az állami médiumok felett.

Ez a totális dominancia tartalmi és személyzeti kérdésekben egyaránt azonnal lecsapódott: négy év alatt több ezer embert bocsátottak el a közmédiumok kötelékéből, köztük a médiaszabadság felszámolása ellen a rádióban egyperces némasággal tüntető Mong Attilát és Bogár Zsoltot; Daniel Cohn-Bendit-sajtótájékoztatójának meghamisítása és Lomnici Zoltán egykori főbíró Híradóból történt kiretusálása már 2011-ben jelezte, hogy új idők jönnek a köztévében.

Dobos Menyhért ekkor már több mint negyven éve volt a közszolgálati média kötelékében. 2003-ban, miközben a Fidesz szüntelenül a közszolgálati média elfogultsága miatt tiltakozott, Dobost az MTV közéleti igazgatójává nevezték ki (igen, az MSZP-SZDSZ koalíció hatalmának elején!!).

2015-ben a létező legnagyobb mértékben központosították a közszolgálat rendszerét: megszüntették az egyes közmédiumokat működtető nonprofit zrt.-ket; helyettük a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit lett a kizárólagos műsorgyártó. Formálisan a Duna rendelte meg a műsorokat a pénzügyi forrásokat delegáló Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA), de a szolgáltató-tartalomgyártó funkciók kezdettől fogva keveredtek a két óriásvállalat között.

A választások közeledtével a közmédia vezetői idén már a látszatra sem ügyeltek, és az M1 minden igyekezetével a Fidesz hatalomban maradásán dolgozott. A vezérigazgató garantálta, hogy ellenzéki politikusok véletlenül se jussanak mozgástérhez az adófizetők pénzén működtetett közszolgálati csatornákon a kampány utolsó periódusáig – akkor minden országos listát állító szervezetnek biztosítottak 5 darab percet egy-egy reggeli híradó előtt. Mindeközben a külpolitikai szerkesztő élő egyenes adásban magyargyűlölő ellenzékről beszélt, megalázó stílusban készítettek riportokat hajléktalanokról, csak azért, hogy támadhassák a főpolgármestert, és minden szabad percben valamelyik Orbán Viktor-beszédet ismételték. Végül, a háború kitörése után, nyíltan beleálltak az oroszpárti propagandába is. Most hét év megfeszített szolgálat után nyugdíjazását kérte. További részleteket a 444.hu cikkében olvashatnak.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek