Rangos díjat vehetett át a Miskolci Televízió műsorvezetője

Megosztás

Szemere Bertalan közéleti díjat kapott Budai Gábor szerkesztő-műsorvezető a borsodi megyeszékhely városnapi ünnepi közgyűlésén.

Szemere Bertalan közéleti díjjal ismerték el Miskolc város napján Budai Gábort, a Miskolc Városi Televízió szerkesztő-műsorvezetőjét – számolt be róla a Minap.hu.

Budai Gábor 1958. június 22-én született Miskolcon. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Az újságírás, különösen a rádiózás és televíziózás az 1980-as évek végén illetve az 1990-es évek elején keltette fel igazán érdeklődését. Ekkor került a Magyar Rádió Miskolc Körzeti Szerkesztőségéhez mint hírolvasó és bemondó.

Többnyire reklámok, referencia- illetve más filmek narrációjában hangalámondásában is sokat vett részt, ezt tartotta a kedvenc területének. Úgy vélekedett, nem ő a fontos, hanem sokkal inkább a tévénézők, rádióhallgatók úgymond „kiszolgálása”, elégedettsége.

1991 őszétől körülbelül másfél éven át Kazincbarcikán, az ottani városi televízióban dolgozott szerkesztőként, riporterként, magazinok, híradók műsorvezetőjeként. Pár hónapig az írott sajtóval is megismerkedhetett, hiszen az akkori Közélet című újságban jelentek meg írásai. Másfél éven át az akkor Debrecenben működő MTV Körzeti Televíziójának készített riportokat, illetve szerkesztőként és műsorvezetőként is kivette részét a munkából az ottani Híradóban. A Magyar Televízió Híradójának is készített tudósításokat, riportokat.

A Miskolc Városi Televízióban 1992 tavaszától három évtizede dolgozik szerkesztő-riporterként, valamint magazinok műsorvezetőjeként és híradó bemondóként. Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy hosszú évek óta ő számít a „Miskolc TV arcának”, jellegzetes orgánumú hangjáról gyakran és sokan felismerik. 

Forrás: Minap.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek