Nem lehetnek titkosak a részletek többé a Rogán apósa által elnyert 2 milliárdos uniós támogatásról

Megosztás

A Transparency International pert nyert, így nyilvánosságra kell hozni a bíróság döntése alapján a most még nem nyilvános adatokat is.

2020-ban Rogán Antal új feleségének édesapja bevásárolta magát a Ductus Kft.-be, a cég pedig egy évvel korábban több mint 2 milliárd forint uniós támogatást nyert el – írta meg akkoriban az Átlátszó.

A nyilvános adatokból azt is meg lehetett tudni, hogy ez a cég nyerte el a legtöbbet az erre a célra biztosított összesen 14,1 milliárd forintos keretből – érdemben viszont ennél több nem derült ki a pályázatról. A hvg.hu ezeket az információkat szerette volna megtudni, ezért adatigénylést nyújtott be, ám arra az illetékes Agrárminisztérium érdemben nem válaszolt. Ezért a Transparency International Magyarország pert indított a tárca ellen, amit első és másodfokon is megnyert – írja a lap.

Az agrárminisztérium először azt mondta, hogy a kért adatok üzleti titoknak minősülnek, de a tárca védekezett azzal is, hogy a vonatkozó európai uniós előírások nem teszik lehetővé az adatok kiadását. Az érvelést az első és a másodfokú bíróság is elutasította, és kimondta, hogy meg kell küldeni az alábbi adatokat:

  • a beérkezett pályázatok számát,
  • valamennyi pályázó nevét,
  • a nyertes pályázók számát,
  • a nyertes pályázók nevét,
  • az összes beérkező pályázatot,
  • a nyertes pályázókkal megkötött szerződéseket,
  • az eddig elutalt összegeket (nyertes pályázókra lebontva), továbbá, hogy
  • kik bírálták el a pályázatokat, ki végzi az ellenőrzést és hogy milyen ellenőrzések történtek eddig.

Az mfor.hu legutóbbi információi szerint a cég 2020-as évről szóló beszámolójában nem volt nyoma a 2,2 milliárdos uniós támogatásnak. (Szeretlekmagyarorszag.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek