Miskolc is bekerült az EU-s klímasemlegességi kísérleti programba

Megosztás

A telex.hu számolt be róla, hogy az Európai Bizottság közzétette annak a 100 városnak a nevét, amelyek részt vesznek a városok klímasemlegessé és intelligenssé tételét célzó európai uniós kísérleti programban. Miskolc mellett még két magyar város tudott bekerülni a programba, Budapest és Pécs.

A brüsszeli testület közleménye szerint klímasemleges és intelligens városokra azért van szükség, mert az uniós állampolgárok 75 százaléka él városi környezetben. A világ városi térségei a globális energiafogyasztás több mint 65 százalékáért, a szén-dioxid-kibocsátás több mint 70 százalékáért felelősek. Ezért az Európai Unió azt a cél tűzte ki, hogy legyenek olyan kísérleti és innovációs ökoszisztémákként működő városok, melyek segíthetik a többi várost a klímasemlegesség eléréséhez szükséges átállásban 2050-ig. A kísérleti programban érintett városok esetében 2030-ra szeretnék megvalósítani a program célkitűzéseit.

A száz kiválasztott településnek klímasemleges városra vonatkozó terveket kell kidolgozniuk és ezekhez kapcsolódó megállapodásokat kell kötniük. Ezeknek magukban kell foglalniuk egyebek mellett az energiára, az épületek szigetelésére, a hulladékgazdálkodásra és a közlekedés területére kiterjedő, klímasemlegességre vonatkozó átfogó és beruházási terveket. A folyamatba be kell vonniuk a lakosságot, a kutatási szervezeteket és a magánszektort is. A programban részt vevő száz uniós városban az EU lakosságának 12 százaléka lakik.

Forrás: telex.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek