Tizennyolc megyében alacsonyabbak a fizetések hazánkban az átlagkeresetnél, egyetlen kivétel van és a főváros

Megosztás

Ezek ráadásul az átlagok, tehát a felsővezetők hatalmas keresetét is bele kell számolni. Egy átlagos bérből és fizetésből élő ennél is jóval kevesebbet visz haza jelenleg Magyarországon. Szabolcsban alig éri el a kétszázezret az átlag, Borsod sem erős.

Portfolio a KSH 2021-es adatai alapján mutatta be azt, hogy megyénként milyen átlagbéreket kerestek tavaly a munkavállalók (az országos szintű nettó átlagkereset 292 ezer forint volt tavaly). A legjobban Budapest szerepelt, ahol tavaly 360 ezer forint volt a nettó átlagkereset. Ezzel a főváros jelentősen lekörözte a megyéket, amelyek közül még Győr-Moson-Sopron állt a legjobban 309 ezer forintos nettó átlagkeresettel.

A TÖBBI MEGYE VISZONT MÁR MIND A 292 EZER FORINTOS ORSZÁGOS ÁTLAG ALATT SZEREPELT. 

A harmadik helyre Komárom-Esztergom került, már csak nettó 289 ezer forinttal. A lista utolsó három helyezettje pedig Nógrád (220 ezer forint), Békés (213 ezer forint) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (202 ezer forint).

A KSH alábbi térképén nagyobb kategóriákra bontva láthatóak a megyei átlagkeresetek: 

KSH térkép megyék.png

Mindebből az látszik, hogy az országos átlagkeresetet nagyrészt Budapest húzza fel, ahol az ország lakosságának egyötöde nagyon jól keres ugyan, de a többi megyében ettől óriási mértékben (még Győr-Moson-Sopronban is több mint havi 50 ezer forinttal) elmaradnak a keresetek. (Index.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek