Az állami televízió egyik szakértője beszélt erről, ami igencsak ijesztően hangzik a későbbi utódállamok számára. Moldova konkrét fenyegetést is kapott.
Meglepő nyíltsággal beszéltek az egykori Szovjetunió felélesztésének szándékáról az orosz állami tévé egy friss műsorában, amit Julia Davis osztott meg angol felirattal, aki rendszeresen követi az orosz média adásait – írja a Hvg.hu.
Az orosz állami média „szakértője” ebben az adásban arról beszél, hogy ideológiai háború zajlik és pszichológiailag egy szuverén ország polgárának nehéz elfogadnia, ha egy másik ország zászlójával veszik át a földjük felett a hatalmat, még egy „korábban testvéri ország” esetén is.
Ám szerinte a Szovjetunió zászlójával más a helyzet, az ugyanis „egyesít”, így annak századik évfordulójára készülve elérhetik a fő céljukat és ez alatt a “náciktól megszabadulva” egyesíthetik Oroszországot, Ukrajnát és Fehéroroszországot.
Egy fenyegetésként értelmezhető mondat is elhangzott a moldovai kormány irányába, mely a televízió megszólalója szerint „felelősségre lesz vonva mindenért, amit most tesz”. Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban többször is kimondta, hogy sajnálja, hogy felbomlott a Szovjetunió.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!