A Freedom House jelentése szerint még tovább romlott itthon a média helyzete

Megosztás

Szinte mindenhol jobban érvényesülnek a demokratikus értékek, mint nálunk.

Kiadta a legfrissebb demokrácia-jelentését a posztszovjet térség országairól az amerikai központú, a demokrácia és a politikai szabadságjogok helyzetének monitorozásával foglalkozó Freedom House – írja a Media1. Mint a 444 felidézte, hazánk a Freedom House indexében már 2019-ben átcsúszott a demokráciák sorából a hibrid rezsimek közé: választásokat ugyan tartanak, de a demokratikus intézmények törékenyek, és nem minden körülmények között érvényesülnek a politikai és polgári szabadságjogok.

A Freedom House hat kategóriában vizsgálta az egyes országokat – ezek a demokratikus kormányzás gyakorlata, a választási rendszer, a civil társadalom állapota a független média helyzete, az önkormányzatok mozgástere, valamint az igazságszolgáltatás és a bírói munka szabadsága.

Az FH most publikált adatai szerint Magyarország a médiafüggetlenség területén rontott a mutatóján, és 3,68-as összesített mutatóval rendelkezik.

Ez azt jelenti, hogy az FH mutatói szerint a demokratikus normák Albániában, Észak-Macedóniában, Montenegróban, de még Szerbiában is jobban érvényesülnek, mint hazánkban.

via Media1.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek