Tizennégy éve nem jelentkeztek olyan kevesen óvodapedagógusnak, mint idén

Megosztás

Megállíthatatlannak tűnik az óvodapedagógus szakra jelentkezők számának csökkenése. Idén hatszázzal kevesebben felvételiztek erre a képzésre, mint tavaly – írja az eduline.hu.

Az elmúlt években folyamatosan csökkent az óvodapedagógusnak készülők száma: idén már csak feleannyi jelentkező van, mint például öt éve, sőt utoljára 2008-ban volt ennél alacsonyabb a felvételizők száma. A lap szerint ebben

az alacsony kezdő fizetések mellett alighanem a felvételi szabályok 2020-as szigorítása is komoly szerepet játszik.

Bár azt az majd csak július végén derül ki, hogy a 200 jelentkező közül hányan kerülnek majd be az egyetemek és főiskolák képzésére, de az elmúlt öt év arányai alapján idén negatív rekord születhet.

Kapcsolódó cikkek