Itt az utolsó kutatás eredménye: sovány Fidesz-előny, de ez fordulhat

Megosztás

Egy héttel a választások előtt nagyjából ugyanannyian akarnak kormányváltást (42%), mint ahányan az Orbán-kormány maradását szeretnék (44%) – derült ki a Závecz Research hétfői közvélemény-kutatásából, amely a Telex birtokába került.

A cég kedden nyilvánosságra hozta az utolsó, reprezentatív kutatását, az április harmadikán sorra kerülő választásokig már nem lesz újabb. A választókorú népesség körében a Fidesz-KDNP három százalékos előnyben van az Egységben Magyarországért listájával szemben, 39-36 az állás. A különbség épp hibahatáron belüli.

A Závecz-kutatás megállapítja, hogy a Fidesz 1,9 milliós táborral rendelkezik, az ellenzék 1,7 millió biztos szavazót tud felvonultatni.

„Az aktivizálandó párthívek egy része hajlik arra, hogy részt vegyen a választáson: a kormánypártiak körében még 1 millióan valószínűsítik azt, az ellenzékiek közül nagyjából 900 ezren” – derült ki a kutatásból.

Arra is rámutatnak, hogy a Fidesz-KDNP-nek 100-150 ezer passzív támogatóját kellene intenzív kampánnyal megmozdítania, az ellenzéknek 200-250 ezret. A választókorú népesség 8 százaléka – több mint 600 ezer választópolgár – jelezte, hogy biztosan vagy valószínűleg elmegy szavazni, de még nincsen preferált pártszövetsége.

Kapcsolódó cikkek