Elnöki kegyelmet kapott a nevetséges körülmények között elítélt pécsi tanár

Megosztás

Jancsula Dezső hiába volt büntetlen előéletű és hiába tanított 36 éve kifogástalanul, ő húzta a rövidebbet egy 16 éves, iskola előtt cigiző fiatal visszatartása miatt. Kifordult világban élünk. Most azonban az elnöki kegyelem miatt gyakorlatilag minden elmarasztaló ítélet semmissé lett. Talán még van remény.

Elnöki kegyelmet kapott Jancsula Dezső elítélt pécsi tanár – közölte Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán.

Hoppál szerint Áder János köztársasági elnök kegyelmével megszűnt a bírósági eljárás, és a korábbi, a pénzbüntetésről szóló bírósági határozat is semmis. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem tiltják el a foglalkozásától sem – olvasható a posztban.

A 36 éve tanító, büntetlen előéletű pedagógus még szeptemberben összevitatkozott egy, az iskola előtt tiltott helyen cigarettázó, 16 éves fiúval. Miután a vita elmérgesedett, a tanár percekig nem engedte el a fiatalt. Az ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolta

A bíróság tárgyalás nélkül, 170 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Jancsula Dezsőt, de a pedagógus fellebbezett az ítélet ellen. December elsején kezdődött volna a Pécsi Járásbíróságon a tárgyalása, azonban az elmaradt, mert a védő kegyelmi kérvényt nyújtott be az államfőhöz.

Az ítéletnek gyorsan híre ment az országban, és Pécsen hétszáz embert megmozgató tüntetést tartottak mellette Jancsula tanítványainak szülei és volt diákjai. Az interneten pedig országszerte több tízezer ember írt támogató kommentet érte. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek