“Valamiért” nem reklámozzák, miket is szavazott meg Orbán Viktor Brüsszelben, pedig felettébb érdekes…

Megosztás

A kormányzati kommunikációs gépezet csak azt szajkózza, mit akadályozott meg (többekkel együtt), például azt, hogy szankciókat terjesszenek ki az Oroszországból érkező energiahordozókra. Ezzel még egyet is tudunk érteni. De a Fidesz-szavazók ismét kapnak egy pofont, Orbán ugyanis a nevét adta rengeteg olyan dologhoz, amit az M1-en nem fognak bemondani.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök kizárólag arról számolt be a csütörtök-pénteki EU-csúcs után, hogy mi az, amit sikerült megakadályoznia. Péntekre virradóra, hajnali fél háromkor az alábbi szöveget mondta fel videóra Brüsszelben:

“Néhány ország megint fölvetette, hogy a szankciókat ki kell terjeszteni az energiára, szénre, gázra, olajra. Sőt maga az ukrán elnök, aki videókapcsolaton keresztül vett részt a megbeszélésen, is ezt kérte tőlünk. Mi ezt megfontoltuk, majd elutasítottuk, tekintettel arra, hogy Magyarországon a gáz 85 százaléka Oroszországból érkezik, az olajnak pedig több mint 60 százaléka. Egy szankció azt jelentené, hogy a magyar gazdaság pillanatok alatt lelassul, majd megáll. Ez elfogadhatatlan, ez ellentétes a magyarok érdekével, sőt azt jelentené, hogy valójában velünk fizettetik meg a háború árát. Szerencsére nemcsak mi vagyunk ebben a cipőben, néhány más ország hasonlóképpen érvelt, így sikerült érvényt szerezni a józan észnek, és Magyarországra továbbra is érkezik majd gáz és olaj.”

Arról már egy szót sem szólt, hogy akkor viszont mire jutottak a megbeszélésen. Holott ellenszavazat nélkül, tehát Orbán Viktor támogatásával, számos döntést is elfogadtak aznap éjjel.

A döntések a Tanács honlapján magyarul is megjelentek. Rögtön az első pont arról szól, hogy a tagállamok vezetői szerint Oroszország háborús bűnöket követ el. És e bűnökért az orosz vezetők felelni fognak.

Nem azt mondták ki Orbánék, hogy szerintük jó lenne majd az orosz vezetőket bíróság elé állítani, hanem tényként állítják, hogy felelősségre fogják vonni őket. A hivatalos szöveg így hangzik:

“Oroszország Ukrajna ellen folytatott agresszív háborúja súlyosan sérti a nemzetközi jogot, valamint rengeteg emberéletet követel, és annak következtében polgári személyek szenvednek sérüléseket. Oroszország támadásokat intéz a polgári lakosság ellen, és támadásaival polgári javakat – többek között kórházakat, egészségügyi létesítményeket, iskolákat és menedékhelyeket – céloz meg. Ezeknek a háborús bűncselekményeknek azonnal véget kell vetni. A felelősöket és azok bűntársait a nemzetközi joggal összhangban felelősségre fogják vonni.”

Erről Orbán egy szót sem szólt. Csak annak örvendezett, hogy Magyarország továbbra is vásárolhat orosz gázt és olajat. Pedig nevét adta ehhez a döntéshez is:

“Az Európai Unió fokozatosan, a lehető leggyorsabban meg fogja szüntetni az orosz gáz, olaj és szén importjától való függőségét, a versailles-i nyilatkozatban foglaltak szerint.” (444.hu)

Már nem fontos a rezsicsökkentés? Vagy eddig sem volt semmi köze hozzá? Hogy is van ez?

Kapcsolódó cikkek