Áprilistól megkezdődik a tavaszi rágcsálóirtás Miskolcon

Megosztás

A munka minden városrészt érinteni fog, de először a patkányfertőzött közterületeken, az idegenforgalmi szempontból is fontos városrészekben lesz rágcsálóirtás, majd a nagyobb lakóterületeken folytatódik, haladva a családi házas övezetek felé – tájékoztatott a Városgazda.

Az irtás mellett nagyon fontos a táplálékforrások megszüntetése, és a fészkelőhelyek felderítése is. A közterületek átvizsgálása után csapadék és szennyvízaknákba helyeznek ki rágcsálóirtószert.

A kihelyezett rágcsálóirtószereket – ahol a visszaellenőrzések során szükségessé vált – pótolták a szakemberek. Jellemző ezen lakóterületekre, hogy a patkányfészkek elsősorban magán vagy bérelt területeken vannak, elfertőzve környezetüket.

Szükséges volt a patkányfészkek kezelése, valamint a csapadék és szennyvízaknákba történő irtószer kihelyezése az Avas városrészen, Selyemréten, Bulgárföldön, és a Kilián lakótelepen.

A kártevőkkel szembeni védekezést és rágcsálóirtást nagy mértékben segítik a városlakóktól érkező bejelentések, információk. Ezek kivizsgálása során több alkalommal kiderült, hogy a rágcsálók, patkányok elleni védekezés, irtás csak úgy lehet eredményes, ha a magántulajdonban vagy bérleményben lévő területeken is elvégzik ezt a feladatot. Az ezeken a részeken keletkezett patkányfertőzöttség megfékezése a tulajdonos vagy bérlő kötelessége. A jogszabályok értelmében hatóságok kötelezhetik a magánterület tulajdonosát vagy kezelőjét a szakszerű rágcsálóirtás elvégzésére.

A közterületeken jelentkező problémákat bejelenthetik a +36 (46) 412-611 telefonszámon, a [email protected]  e-mail-címen, vagy a Városgazda honlapján.

via Minap

Kapcsolódó cikkek