“A fideszesek Miskolcon is csak saját pártjukat képviselik, nem a miskolciakat”

Megosztás

Orbán Viktor olyan rendszert épített ki tizenkét év alatt, hogy minden szál az ő kezében fut össze, neki kell megfelelnie minden kormánypárti képviselőnek. Ez sajnos Miskolcon és Borsod más részein is valóban így történik, a fideszes képviselők (például Kiss János, vagy Csöbör Katalin) nem a helyiek érdekeit tartják szem előtt, a legfontosabb elem, hogy Orbánnak megfeleljenek. Ez a két dolog pedig általában szöges ellentétben áll egymással. Erről beszélt a Velünk a Város frakcióvezetője.

– Kiss János az elmúlt napokban a fideszes médiában arról beszélt, hogy leálltak Miskolcon a fejlesztések, ami egy otromba hazugság, a beruházások zajlanak, mégpedig úgy, hogy ezekért ő semmit nem tett. Ehelyett úgy próbál nyilatkozni, mint egy előkelő idegen, de a miskolciak nem felejtik el a kudarcokkal teli alpolgármesteri éveit – kezdte Simon Gábor, akinek szavait a Minap.hu idézi.

A Velünk a Város politikusa emlékeztetett, ezeknek az lett az eredménye, hogy a 2019-es önkormányzati választások után a jelenlegi városvezetés úgy vette át az irányítást, hogy a miskolci TOP-os fejlesztési projektek készültségi szintje mindössze 18 százalékos volt.

„Ez az arány a megyei jogú városoknál a második legrosszabb, ennél gyalázatosabban csak Eger teljesített, a legtöbben fényévekkel jártak előttünk ezen a téren” – mondta.

Ezt követően – folytatta Simon – Kiss János miniszterelnöki biztos lett, a tevékenységével kapcsolatban azonban csak egy biztos: közel ötvenmilliós fizetést vett fel két év alatt.

„Mindezért az Ellipsum és a Diósgyőri vár ügyében való lobbizás volt a feladata. Nos, az Ellipsumot a súlyos kivitelezési hibák miatt be kellett zárni, és bár jelenlegi nyilatkozataival bagatellizálni próbálja a gondokat, a tény, hogy a fürdő jelenleg nem működőképes, már mindenképpen az ő nevéhez fűződik. A vár ügye sem sikertörténet, hiszen a gondatlan előkészítés miatt, melyet szintén Kiss János alpolgármestersége idején végeztek, komoly statikai problémák léptek fel. A pluszforrások biztosítására ugyan ígéretet tett, az ügyben azonban kormánydöntés azóta sem született” – hangsúlyozta. 

Simon Gábor szerint eközben a város számtalan korábban beragadt projektet mentett meg: óvodák és rendelők újulnak meg, jó ütemben halad a Horváth-tető megújítása és elkezdődött a miskolctapolcai park fejlesztése is. 

– Mindezek után Kiss János ismét a miskolciak bizalmát kéri azért, hogy a miniszterelnöki biztosi posztról átülhessen egy parlamenti székbe. Ennek érdekében pedig olyan dolgokkal kampányol, olyan beruházásokat ígér, amelyekhez egy országgyűlési képviselőnek semmi köze nincs, de amiket amúgy alpolgármesterként annak idején elvégezhetett volna – jelentette ki a frakcióvezető.

Szarka Dénes hozzátette, azért, hogy a miskolci fejlesztések ügyében 2019 előtt gyakorlatilag megálltak a döntéshozatali folyamatok, Csöbör Katalint is felelősség terheli.

„Munkáját jól jellemzi, hogy 2021-ben mindössze ötször szólalt fel a parlamentben: beszélt az üzbég textilkereskedelemről és Soros György és Brüsszel hazánk elleni támadásáról is. Arról azonban nem szólt, hogy Miskolcnak milyen fejlesztési forrásokra lenne szüksége” – mondta. 

A politikus szerint a fideszes országgyűlési képviselők jelenleg úgy működnek, mint a hűbérurak a feudalizmusban, ők mondják meg, egy-egy város mire és mekkora kormányzati forrást kaphat.

„Csöbör Katalin tizenkétéves regnálásának talán a legjobb szimbóluma az az emlékmű, amit egy soha el nem kezdett kerékpárút helyén adott át. Reméljük, április 3-a után másképp fog működni az ország, erről szólnak a közelgő parlamenti választások” – jelentette ki Szarka Dénes.

Kapcsolódó cikkek