Egy remek gyűjtés arról, milyen a Fidesz kereszténydemokráciája hazánkban – ilyen Orbánék Magyarországa

Megosztás

Az elmúlt 12 évben sajnos hozzászokhattunk az ilyen, egészen döbbenetes ellentmondásokhoz, de mégsem szabadna beletörődnünk.

A 444.hu gyűjtése tökéletes képet mutat a magyar valóságról, a NER uralkodásáról és a totális megosztottságról, ami jelenleg hazánkat jellemzi. Ijesztő, hogy még mindig ennyi támogatója lehet ennek a rezsimnek.

“Magyarország előre megy, nem hátra. Hogy mit jelent az, amit a kormány épp stratégiai nyugalommal teljesít, azt 20 pontban magyarázhatjuk el.

1. A hivatalosan csak pártelnökként és kormányfőként dolgozó miniszterelnöknek – aki szerint semmi más nem számít, csak hogy legyen gyerek – papíron nincs se hitele, se megtakarítása, miközben a családja egy titkos főúri birtokon József főherceg egykori majorsága helyére milliárdos költséggel lényegében vadonatúj uradalmat épít, ahol a többszintes, mélygarázsos, liftes, tetőtér-beépítéses épületeket juhakolnak hívják.

2. Miközben a külügyminiszter a Facebookon úgy tesz, mintha az irodájában dolgozna a fehérorosz politikai válság megoldásán, lebukik, hogy az ország egyik leggazdagabb építési vállalkozójának Lady MRD luxusjachtján nyaral az Adrián, majd erről nem hajlandó mondani semmit.

3. A miniszterelnök falujának dollármilliárdossá feltőkésített polgármestere – akinek egy tévésztárral kötött második esküvőjére állítólag négy kamionnyi élővirágot és dekorációt vittek, és az arborétumban még az aszfaltot is felszedték, hogy ne legyen hepehupás a műfű – megvesz egy 5,9 milliárdos erőművet, kivesz belőle 11,2 milliárd forint osztalékot, majd a kiürült céget 17,4 milliárdért eladja az államnak.

4. A kormányszóvivő a B-szni fogok című számra készít menekültellenes Tiktok-videót, miközben a férje – akit szinte lehetetlen megkerülni, ha valaki a tévében szeretne hirdetni – 35 évre kapott kiemelt nemzetgazdasági érdekké nyilvánított koncessziót a kaszinóira.

5. Az 1,3 milliárdos svábhegyi palotában, amit korábban a jegybank alapítványa vett meg javarészt a devizatartalék forintosításával szerzett jövedelemből, a jegybankelnök fia lakik, aki luxusautókat gyűjt, és a haverjával több mint 100 millió forintos órákat hordanak.

6. Az igazságügyi miniszter, aki menekül a kérdések elől, mióta az ügyészség a közvetlen helyettesét korrupcióval gyanúsítja, 1,5 milliós karórával a kezén jelenti be, hogy hatósági árat vezetnek be a legszegényebbek által vásárolt csirkehúsokra.

7. Az igazságügyi miniszter helyetteséről – aki engedélyezhette, hogy újságírókat és ellenzékieket figyeljenek meg egy izraeli kémszoftverrel – kiderül, hogy több mint 80 millió forint kenőpénzt vett át a Végrehajtói Kar elnökétől, akiről aztán kiderül, hogy tömegével vette az olcsó ingatlanokat a kormánypárti vezetésű kerületekben, és hogy az egyetemi vizsgáját is elintézte a propagandaminiszter kabinetfőnökének, akinek az apja milliárdos értékű, 3 szintes, úszómedencés házat építtetett Mártonhegyen az évek óta bevétel nélkül, veszteségesen működő cégével.

8. Egy 17 milliárd forintos vadászati kiállítás után a miniszterelnök-helyettes a kormánypárt vezető publicistájával a Bibliában írottakból teológiai érvekkel vezeti le, hogy a Teremtés valódi célja, vagyis az élet értelme a vadászat, és az ember az Úr explicit akarata ellenére tesz, ha nem vadászik.

9. A kormánypárt korrupcióval megalapozottan gyanúsított képviselők segítségével hoz kétharmados törvényeket.

10. Az Alaptörvény szövegezőjét, az évek óta tudatosan homofóbiát és rasszizmust szító kormánypárt egyik alapítóját és európai parlamenti vezetőjét a legszigorúbb járványkorlátozások közepén egy meztelen férfiakkal teli orgiából menekülve, vérző kézzel, az ereszcsatornán lógva, ecstasyval a hátizsákjában találja meg a belga rendőrség.

11. A világjárvány idején, kirívó halálozási adatok mellett az egészségügyért felelős államtitkár szinte teljesen eltűnik a nyilvánosság elől, a felelős miniszter pedig inkább egy középkori király csontjainak vizsgálatával van elfoglalva.

12. A miniszterelnök családostól Marbellára költöző vejének cége feltűnően drágán szerződik önkormányzattal a közvilágítás korszerűsítésére EU-s pénzekből, és a cég körüli emberek feltűnnek a közbeszerzések előkészítésénél is, majd miután az Európai Csalás Elleni Hivatal súlyos szabálytalanságokat talál, a magyar hatóságok nem piszkálják a projektet, végül a kormány ki is veszi a programot az EU-s pénzekből finanszírozott beruházások közül, és inkább kifizeti az egészet saját forrásból, hogy az EU ne szabhasson ki büntetést.

13. A köztévében az megy, hogy miközben az ellenzék arra akarja kényszeríteni az embereket, hogy éhezzenek és fázzanak, azt is jó drágán, a kormánynak hála áldott, békés, gondtalan ünnepünk lehet, és a választáson biztosíthatjuk, hogy ne kerüljön olyan pártok kezébe a kormányzás, akik gyűlölnek mindent, ami magyar.

14. A kormány emojikkal hergel az ellenzék ellen tájékoztatási kampány címén.

15. A kormánypártok olyan homofób törvényt hoznak, ami miatt akkora botrány lesz, hogy a futballfanatikus miniszterelnök nem megy el Németországba a magyar válogatott legfontosabb Eb-mérkőzésére, majd a kormány népszavazást tart arról, hogy meg kell védeni a gyerekeket a homoszexuális propagandától.

16. A kereszténydemokrata kormány az előzetes tervekkel szemben a fővárosba tervezett Diákváros helyett egy kínai egyetem campusát építené meg kb. 540 milliárd forintból, amit jórészt Kína hitelezne meg, és a keresztényüldözés-ügyi államtitkárt is foglalkoztató kormányoldal felháborodik, amikor a beruházást ellenzők felhozzák, hogy a kommunista diktatúrában tömegével üldözik a keresztényeket.

17. Az embereket az ellenzéket lejárató rémhírekkel hívogatja egy ál-közvéleménykutató.

18. A minden törvényt aláíró, plagizálásba belebukó kormánypárti államfőt követő kormánypárti elnök – aki szintén majdnem minden törvényét aláírja a kormánypártnak – főleg a nem is az ő hatáskörébe tartozó környezetvédelemmel foglalkozik, az utódja pedig a kormánypárt addigi alelnöke lesz a nemzet egységét kifejezni hivatott tisztségben.

19. Állami cégek olyan sok pénzzel szponzorálják miniszterek feleségeinek kommunikációs, fitneszrendezvény-szervező, divattal foglalkozó és luxusautókat lízingelő cégeit, hogy a profit a forgalom több mint 80 százalékát teszi ki, és a több száz millió forintokat osztalékként ki is veszik.

20. Az egész kormány egy évtizeden át hangosan szidja a szövetséges országokat és uniós szerveket, miközben látványos gesztussal segíti Moszkvát a birodalmi törekvéseiben, és amikor az orosz diktátor – atomháborúval fenyegetve a világot – lerohan egy országot, a közmédiából és a kormánypárti orgánumokból akadálytalanul ömlik az orosz dezinformáció, a kormányoldal pedig igyekszik az egész EU-ban a legnagyobb jóindulattal viseltetni az agresszor iránt.

A sor még hosszasan folytatható lenne. Biztosan azt akarjuk, hogy ez így folytatódjon április 3-a után is?

Kapcsolódó cikkek