Márki-Zay Péter feljelenti Orbán Viktort

Megosztás

Feljelentést tett a hódmezővásárhelyi ügyészségen Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt azért, mert szerinte Orbán Viktor és a kormányközeli média állításai kimerítik a rémhírterjesztés és a közösség elleni uszítás bűncselekményének fogalmát. Az ellenzéki jelölt szerint gyűlöletkeltésre alkalmasak a fideszes politikusok és médiájuk kijelentései, amikkel például azt állítják, hogy ő elvenné a 13. havi nyugdíjat. Mint mondta, az ellenzék programjában ezek ellentétét fogalmazták meg, azonban a fideszesek megszólalásai az ellenzéki közösség, illetve politikusok ellen keltenek feszültséget – számolt be a HVG.

Márki-Zay szerint azonban ennél is súlyosabb a rémhírterjesztés gyanúja. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje ismét cáfolta, hogy magyar katonákat küldene harcolni Ukrajnába, egyúttal kijelentette, hogy soha nem is mondott ilyet. Márki-Zay elmondása szerint azért különösen visszásak a kormánytagok, illetve a kormánymédia róla tett kijelentései, mert Magyarország pont azt teszi, amivel őt vádolják: lehetővé tette a fegyverszállítást Ukrajna felé, valamint Benkő Tibor honvédelmi miniszter is kijelentette, hogy Magyarország biztonságát a NATO biztosítja.

Márki-Zay a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Orbán Viktor még arra is képtelen volt, hogy egy dróntól megvédje a magyar légteret. Hozzátette, hogy a kormány kijelentései csupán arra alkalmasak, hogy félelmet keltsenek az emberekben. Márki-Zay kiemelte: reméli, hogy feljelentése nyomán az ügyészség nagy erőkkel fog kiszállni a Karmelita kolostorba is.

Kapcsolódó cikkek