Óriási mozgósításra készül a Fidesz a borsodi 5-ös választókerületben

Megosztás

Az Átlátszó birtokába került táblázat szerint a pártközpont 2022-es elvárása magasabb Hörcsik Richárd felé, mint a 2018-as eredmény, átlag feletti szavazatszámokat követelnek, és hatalmas mozgósításra készülnek a csatatérkörzetnek számító választókerületben. 

Az Átlátszó birtokába került, március 1-i dátumú Excel-táblázat tanúsága szerint a helyi fideszes polgármestereknek, illetve önkormányzati képviselőknek, aktivistáknak kiadtak egy irányszámot a támogató aláírásokról, amit helyben településenként össze kell szedniük. A táblázatban százalékosan szerepel hogy az egyes települések hogyan teljesítenek, helyi forrásunk szerint a helyi fideszesek „feltehetően ennek alapján kapnak majd dicséretet és közpénzt, illetve dorgálást”.

A fájlban lévő információ alapján az Excel-táblát Sáfián Ádám hozta létre és mentette, aki a körzet egyik kisvárosában, Abaújszántón fideszes polgármester, a kormánypárt színeiben induló Hörcsik Richárd képviselő korábbi munkatársa.

Az Átlátszó által megkérdezett választási szakértő szerint a táblázatban az az érdekes, hogy a központ 2022-es elvárása magasabb, mint a 2018-as tényszám. „Ha ezt hozni tudják, akkor brutális eredmény lesz” – mondta a neve elhallgatását kérő szakember.

A táblázatban szereplő adatokat rendezgetve kitűnik, hogy kiugróan magas, a 2018-as névjegyzékben szereplő összes szavazópolgár 50%-nál is több kormánypárti voks az “elvárt szavazatszám” a választókörzet több kistelepülésén.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. számú egyéni választókerülete csatatérkörzetnek számít az Átlátszó Választás 2022 besorolása szerint, nem kevesebb, mint kilenc indulóval. A kormánypártok Dr. Hörcsik Richárdot indítják újra, az egyesült ellenzék jelöltje Erdei Sándor Zsolt. 

Forrás és további részletek: Átlátszó.hu

Kapcsolódó cikkek