Márki-Zay: “Egyetlen ember kisajátított minket”

Megosztás


Március 15-i emlékei felidézésével kezdte ünnepi beszédét Márki-Zay Péter. A miniszterelnök-jelölt szerint 1848, 1956, 1989 – amikor forradalmakat vívtunk a szabadságért, az igazságért, a polgárokhoz méltó életért.

„Mindenért, amiért érdemes élni, amiért érdemes nemzetnek lenni, amire az utókor tisztelettel néz fel, még akkor is, ha hősies küzdelemben elbukott. Eltaposták, mégis győzött – mert azóta is generációk idézik fel hősiességét, a nép kiállását, a nép küzdelmét, a nép kitartását, a nép szabadságvágyát és önfeláldozását.”

– fogalmazott az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

„Büszkék voltunk arra, hogy magyarok vagyunk. Szerettek minket, bárhová mentünk. Az őszinte szimpátia és szolidaritás határozta meg mindazt, amit rólunk gondoltak. Jó volt magyarnak lenni bárhol a világban, büszkék lehettünk, mert a történelem jó oldalán álltunk”

– mondta, majd kijelentette, hogy ma, 33 évvel a rendszerváltás után, immár nem egy nép vagyunk a világ számára.

„Nem emberek ezrei, milliói. Ma egyetlen arc vagyunk. Egy ember kisajátított minket. Ha a világban azt mondják ”magyar„, ez az arc jelenik meg a szemeik előtt, immár 12 éve. Elhomályosítva mindent, amit generációk felépítettek. A világ híreiben egy egyre fáradó, minden irányban más tekintetet mutató arc jelenít meg minket, magyarokat. A Népet, a Nemzetünket.”

Márki-Zay Péter szerint szélsőséges pártcsaládok, karanténba zárt eszmék klubszobáiban talán tapsolnak ennek az arcnak, de mindenhol máshol összeszorul a gyomruk, ha meghallják a magyar beszédet egy európai város utcáin, üzleteiben – utalt a jelenlegi miniszterelnökre, Orbán Viktorra.


A kormányfő-jelölt azt is mondta nem a nemzetközi megítélés csupán a probléma, idehaza is rettenetes bűnt követett el a nép ellen a jelenlegi kormányfő, akinek nevét továbbra sem mondta ki. Márki-Zay Péter szerint

„Éket vert barátok közé, szomszédok közé, kollégák közé, régi osztálytársak közé, – sőt – családok és családtagok közé. Megmérgezte azt a szép szavunkat, hogy nép, és azt a még szebbet, hogy nemzet”

– mondta. Azt is felidézte, hogy néhány éve, éppen március 15-én beszélt először arról, hogy vissza kell szerezni a nemzet elbitorolt fogalmát.


Hisznek abban, hogy mi éppen attól vagyunk erősek, hogy sokfélék vagyunk. Hogy sokkal több van bennünk, ami összeköt, mint ami elválaszt. Hogy amit négy év kemény munkájával, pártokkal és civilekkel, az előválasztáson résztvevő 850 ezer honfitársunkkal felépítettünk, az még azoknak is összehasonlíthatatlanul békésebb és biztosabb jövőt kínál, akik nem ránk szavaznak. Mi ugyanis hiszünk egy közös hazában, egy szerető és gondoskodó, igazságos és biztonságos Magyarországban

– jelentette ki. ezután hosszan beszélt az egyes választási ígéreteikről, azaz arról, miként képzeli el ő maga és az Egységben Magyarországért szövetsége Magyarországot: tisztességes orvosi, egészségügyi bért, szabadságot és megbecsülést az oktatásban, valamint elszámoltatást és a korrupció felszámolását ígérte.

Végül Márki-Zay Péter azt mondta, hogy

„abból a mély gödörből, ahová Orbán Viktor juttatta Magyarországot, a kijárat nem jobbra, és nem balra van, hanem csakis felfelé!”

– mondta ki Orbán nevét először a beszéde legvégén.

A beszédet a Partizán csatornája közvetítette, ahol azt vissza is lehet nézni.

Kiemelt kép: Veres Viktor, HVG

Kapcsolódó cikkek