Bosszúból gázolt el gyereket egy férfi

Megosztás


Indítványozta a Fejér Megyei Főügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki február 26-án, Sárkeresztúron, elgázolt két kiskorút, akik közül az egyik elhunyt.

A gyanúsított szombat délután az autójával egy haragosa háza elé hajtott, akivel szóváltásba került. Veréssel fenyegetett meg, majd elhagyta a helyszínt. Rövid idő után azonban visszatért, és a ház előtt tartózkodó férfi és két gyereke közé hajtott.

Az egyik kiskorút frontálisan elütötte, majd hátramenetbe váltott, és újra áthajtott a testén.

Ezután elmenekült a helyszínről, menet közben elsodorva a másik gyereket is.

Az elgázolt gyerek meghalt, miután a kórházba értek vele. A testvére könnyű sérülést szenvedett.

A cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel – amely 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés – alaposan lehet tartani a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, valamint a terhelti és sértetti család között elmérgesedett viszonyra tekintettel fennáll a bűnismétlés veszélye is – közölte a Fejér Megyei Főügyészség. A vádhatóság több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozta a kényszerintézkedést.

Kapcsolódó cikkek