Orbán végre elengedte Farkas Flórián kezét, kikerül a parlamentből, repül a mentelmi jog

Megosztás

A Fidesz érdekeit több, mint két évtizede rendületlenül képviselő legfőbb ügyész, Polt Péter mindent megtett, hogy minél inkább elhúzza a nyomozást és ne szülessen semmilyen ítélet, védte a védhetetlent. Most azonban nem került fel a listára a roma politikus, így jó eséllyel a védőernyő is távozik felőle. Ám utódja sem lesz semmivel sem jobb, sőt, már most bemutatkozott, mire számítsunk tőle…

A részletekről Hadházy Ákos számolt be a Facebookon.

“Orbán szép csendben elengedte Farkas Flórián kezét. A Fidesz nem tette fel a listájára, így biztosan nem lesz a következő parlament tagja. Húsz éve (!) ül ott. Ebből nyolc éve úgy, hogy már lebukott a Híd a munka világa programmal és a többi szétlopott milliárdos roma projekttel.

A fideszes Polt Péter mindent megtett, hogy a nyomozást elhúzza és a valódi felelősöket kivegye belőle. Van ugyan néhány gyanúsított, egészen kishalak, inkább snecik, de Farkas Flórián mentelmi jogát mind a mai napig nem kérték ki a parlamenttől, nála bezzeg nem volt házkutatás. Persze könnyen lehet, hogy a választások után más lesz a helyzet, mert a többi gyanúsított Fideszes Flóriánra vallhatott, az meg tény, hogy a szerződések és teljesítési igazolások nagy részét ő írta alá. Valószínűleg ezért ejtik most szép csendben.

Örömre azonban semmi okunk. A Fidesz frakció díszromája ugyanis az a Sztojka Attila lesz, aki azzal kezdte, hogy kamu állások ígéretével és konkrét fenyegetéssel próbált roma önkormányzati képviselőket rávenni arra, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A beszédei nyilvánvalóan több bűncselekmény gyanúját keltik, de Polt természetesen őt is rövid úton kimentette, elutasították a nyomozást. Több információt kaptam azonban arról is, hogy Sztojka elődjéhez hasonlóan hogyan élvezi az EU források előnyeit. “

Cseberből vederbe.

Kapcsolódó cikkek