Visszalépett a gázolásáról 2016-ban érzéketlen bejegyzést közlő képviselőjelölt

Megosztás

„Noha szavaimért ugyanott bocsánatot kértem, be kell látnom: kampányom folytatása súlyos terhet róna rám, a pártomra és az ellenzéki összefogásra. Ezért a jelöléstől a mai nappal visszalépek”

– írta a Facebookon Gér Mihály, a Párbeszéd monori politikusa és volt országgyűlési képviselőjelöltje.

Gér azt követően lépett vissza, hogy kiszivárogtak egy korábbi, 2016-os autóbalesetével kapcsolatos kommentjei. Gér ugyanis annak idején egy fiatal párt gázolt el az Andrássy úton, a fiú életét vesztette, míg a lány súlyos sérüléseket szenvedett. A bíróság kimondta a politikus vétlenségét, mivel a pár piros lámpánál lépett az autó elé, ám néhány órája nyilvánosságra kerültek az esetről egy zárt csoportban tett megjegyzése. Ebben Gér cinikus módon azt írta, hogy

„az áldozatok azt hitték, erősebbek az autójánál, illetve hogy autója „csupa velő meg haj és tök undi”.

A visszalépés következtében az egyesült ellenzéknek 11 napja maradt egy új jelölt állítására, illetve a jelölt indításához szükséges 500 aláírás leadásához.

Kapcsolódó cikkek