Nagyon úgy néz ki, hogy egy sor manipulált és elcsalt megmérettetés kellett ahhoz, hogy az egyébként DJ-ként dolgozó, nem is Jamaicában felnövő hobbisíelő annyi pontot gyűjtsön, hogy kvótát szerezzen az olimpiára. A síeléseit megnézve valóban képtelenség elhinni, hogy egy komoly versenyzőket felvonultató lesiklóversenyen bárki ellen is esélye lehetett volna.
A legtöbben a jamaicai bobcsapathoz hasonlítják, ám jelenleg úgy tűnik, a történetnek csak a felszíne hasonlít a megfilmesített sztorihoz, Benjamin Alexander kvótaszerzése ugyanis több, mint gyanús körülmények között történt meg. Nagyon sokan csalást kiáltanak és a tények valóban több, mint furcsák. A részleteket a Mandiner.hu tárta elénk.
Áll a bál az alpesi sí-versenyek olimpiai kvalifikációs szabályzata körül. Értelmezhetetlen országok, mint Kelet-Timor, Szaúd-Arábia vagy éppen Jamaica, gyakorlatilag biztosan bundázottnak tekinthető versenyeken szedtek össze maguknak pekingi kvótákat, míg a vezető sínemzeteknek világklasszisokat kell otthon hagyniuk. A Nemzetközi Síszövetség kiskapukon át kompenzál.
Egy dubaji síverseny. Egy Montenegróban rendezett jamaicai síbajnokság. És egy Lichtensteinben kiírt „Egzotikus Országok Kupája” a Jamaicai Sícsapat és a Zöld-foki Köztársaság Olimpiai Bizottsága szignójával. Ez az a három leggyanúsabb rendezvény, ahol olyan nemzetek, mint Kelet-Timor, Marokkó, Ciprus, Szaúd-Arábia, Ghána vagy Jamaica olimpiai kvótához jutottak a a téli olimpiai program talán legtelítettebb egyéni sportágában, alpesi síben.
A módszer egyszerű – ha valaki veszi a fáradságot, és vakfoltokat keres a Nemzetközi Síszövetség szabályozásában. Bár a számító ember abban biztos lehet, hogy a fáradsága nem lesz hiábavaló: a gazdag, hideg országok az alpesi síben mégiscsak a legbecsületesebb felálláshoz, a hegy és az ember szembenállásához szoktak; mondhatni naivak.
Szóval. Kell pár középerős világranglista-ponttal rendelkező síelő, hogy feltornássza a verseny értékét. Aztán nekik magán a versenyen mind egy szálig pocsék napot kell kifogniuk. Nem úgy a megrendelők versenyzőinek, akik az itt megcsípett eredményükkel elérik azt a szintet világranglista-pontszámban, ahonnan már olimpiára lehet engedni őket a Nemzetközi Síszövetség (automatikus) sportszakmai megítélése szerint.
Pontosan ez történt a fent felsorolt három „versenyen”. Innentől pedig a szélhámosoknak könnyű dolga van. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mindenféle sokszínűségi, esélyegyenlőségi és felzárkóztatási alapelvei a hónuk alá kapnak, és máris büszke képviselőivé, olimpikonjaivá válnak (sokszor csak felvett) hazájuknak.
Amivel – leszámítva a módszerrel szembeni morális fenntartásokat, tehát szigorúan a végeredménnyel – szörnyű baj nem is lenne, ha nem egy véges tortából vennének el összesen már számottevő szeleteket. Csak sajnos: de, pontosan ez történik. Mivel limitált a sportágankénti létszám, így a kelet-timori, a szaúdi vagy a jamaicai síelő olyan versenyzőket foszt meg az olimpiai indulás lehetőségétől, mint például az osztrák Max Franz, aki háromszor nyert Világkupát, világbajnoki érmes, valamint ebben a szezonban van két top5-ös helyezése, köztük a sívilág első-vagy-második legfontosabb versenyéről, a wengeni lesiklásról. Simán éremesélyes.
A világsajtó a BBC-től a Time-ig felkapta a jamaicai apától, brit anyától született, Nagy-Britanniában felnövő, de jamaicai színekben kijutó Benjamin Alexandert. A sztorija kétségtelenül jó. Fiatalon mérnöki csodaagya volt, fizikusként kezdte az egyetemet, majd DJ-ként és modellként járta a világot, mígnem 33 éves korában, életében először egy síterepre nem hívták bulizni. A bulizástól kezdett megcsömörleni, megtetszett neki az életöröm egy fenntarthatóbb forrása. Alexander felvette a jamaicai állampolgárságot, és nekivágott a kalandnak. Öt évvel azután, hogy először állt sílécen, a világranglista 4236. helyéről: olimpikon. Sokak szerint ez az idei olimpia egyik nagy botránya, bár a rövidpályás gyorskorcsolya-versenyek láttán nem biztos, hogy a legnagyobb.
Alexander első futamát IDE KATTINTVA megnézheti.
