Ezért is fontos minden évben a teljes átvizsgálás, amikor a karbantartási idő alatt leeresztik a vizet a barlangi járatokból, mert újra és újra ellenőrizni kell, statikailag továbbra is biztonságos-e a fürdőzők szeretett helye.
Az Nlc.hu elemző cikkéből más érdekességek is kiderülnek.
Amikor azt mondják, Magyarország fürdőnagyhatalom, általában a Szecskával jönnek, esetleg a Rudassal, a Lukáccsal vagy a Királlyal. Ha nem Budapest, akkor pedig a hévízi lakossági velneszezéssel. Történelmi igazságtalanság, hogy a magyaroknak és a turistáknak nem a Miskolctapolcai Barlangfürdő jut az eszébe először, és csak utána a fenti szerethető, de különösebb meglepetést nem okozó helyek. Ez ugyanis nem csak elképesztően hangulatos és egyszerre romantikus és (a lehető legjobb értelemben) horrorisztikus helyszín, hanem egyszerre találunk meg benne mindent, amit a fürdőkben keresünk: az ősi természetet, a kora újkori belsőépítészetet és a legújabb technológiát.
A miskolctapolcai talajból, a hegy lábában spontán feltörő melegvizes forrásokat már a 13. században használták a bencés szerzetesek, miután rájöttek, hogy a víz gyógyító erővel bír. Ispotályt is berendeztek az apátság köré, igaz, a háborúk közepette nem feltétlenül a termálfürdőn múlt, hogy megérte-e az ember az időskort. A „fürdőt” később elnyelte a mocsár; ez visszatérő motívum a hely történelmében. Legközelebb az 1700-as években kezdtek bármit a területtel, hosszas huzavona után a 40-es években építették ki a korabeli fürdőt. A források köré medencéket ástak, azok fölé kis fürdőépületeket emeltek fából, a nemeseknek díszesebbet, a polgároknak szerényebbet. Aztán ezt is elnyelte a mocsár.
Miskolc (akkor még Miskolcz) a 19. század végén szerezte meg a termálvizes földeket. Az 1930-as években fel is húzták a fürdő épületét, méghozzá alapozás nélkül, az ugyanis az iszapos talajban lehetetlen volt. Helyette vörösfenyő cölöpökre építkeztek; ezek később úgy megkövültek, hogy a fürdő még egy emeletet lazán elbírt. Ekkor készült el a főépület nyitható és zárható üvegkupolája, amely a mai napig az eredeti technikával működik. A 40-es években kibányászták a 18. századi faépületeket az iszapból. Annyira jó állapotban voltak, hogy bútorokat készítettek belőlük, amelyek aztán egészen véletlenül eltűntek pár évvel később, az orosz megszállás során; eltüzelték, vagy simán ellopták őket. A Fortepan egyik korabeli képén még látszik belőlük valami.
A hatvanas-hetvenes évek fordulóján, a szocreál aranykorában természetes volt, hogy brutalista stílusban bővítsék a fürdőt; ennek eredménye a híres Kagyló-medence. Általában ez a kép ugrik be az emberek többségének a barlangfürdő hallatán, kissé igazságtalanul.
Az utolsó nagy átalakítást 1999 és 2005 között ejtették meg: plusz medencéket és barlangi vágatokat kapott a fürdő, és egy jól felszerelt, tb-s vendégeket is váró gyógyászati részleget. A fő vonzereje azonban azóta is a vizuális élmény.
Azért kell rendszeresen bezárniuk, mert a barlang szó szerint él: folyamatosan mozog, szűkülnek és tágulnak a járatok – mesélte a túrán Orjovics Boglárka marketinges. A 3 hetes leállás alatt minden évben alpintechnikai szakemberek speciális műszerekkel vizsgálják centiről centire a barlang falát, a fürdőzők biztonsága érdekében. Ezt a folyamatot kőzetállékonysági vizsgálatnak hívják. Ilyenkor három hét alatt kell hónapok munkáját elvégezni: ennél tovább nem lehet száraz a barlang, az ugyanis árt a vízhez szokott falaknak.
Ironikus, de a Hidegvágat-rész a legmelegebb, bizonyos pontjain 30 fok van, persze 90 %-os páratartalommal, ami maszkban különösen kellemetlen. Nem bántuk: találtunk egy 28 méter mély és ugyanennyi fokos…
További részletek az Nlc.hu cikkében olvashatók.
