Újabb érdekesség – előbb megjelent a Közlönyben a debreceni reptér adásvétele, minthogy döntöttek volna erről

Megosztás

Magyarázatot kérnénk – hogyan jelenhetett meg hivatalosan a Magyar Közlönyben egy nappal korábban a debreceni repülőtér állami tulajdonszerzése, minthogy arról a közgyűlés egyáltalán döntött volna? A Fidesz-KDNP-kormány idején bármi lehetséges, még egy ilyen hatalmas ellentmondás is.

Csütörtökön, azaz január 27-én döntött Debrecen közgyűlése arról, hogy a debreceni repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. 51 százalékos tulajdonrészét az önkormányzat térítésmentesen átadja az államnak. Csakhogy valamilyen okból kifolyólag már az előző napi, január 26-i Magyar Közlönyben tényként jelent meg, hogy állami tulajdon a cég – írja a Debreciner.

Ez a közgyűlésen részt vevő Szabó Bence (Momentum) képviselőnek is feltűnt, rá is kérdezett. Papp László polgármester azt mondta, nem jelenhetett meg, Szűcs László főosztályvezető pedig azzal hárított, hogy bizonyára „csak egy névváltozás miatti módosítás jelent meg a tulajdonosi joggyakorlásban”.

Kapcsolódó cikkek