Sárospatakon felújítják a Carolina Hotelt – jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező nyírségiek, nem is akárhogy

Megosztás

A napkori vállalkozó és párja rendszeresen részesülnek állami megrendelésekben és indonéziai vendégmunkásokat alkalmaznak. Biztosan szép lesz az eredmény, de miért nem helyi vállalkozókat kérünk fel az ilyen munkákra?

Sárospatakon a „szent-negyed”-ként is emlegetett Várnegyedben áll egy romosan is impozáns épület, az utóbbi évtizedekben hol iskolaként, hol óvodaként működő Carolina – írja a Patakinfo. A katolikus egyház néhány évvel ezelőtt vásárolta meg az épületet Sárospatak Város Önkormányzatától, állítólag zarándokházat terveztek benne kialakítani. Teltek az évek, zarándokház nem lett, az ingatlan állapota egyre csak romlott, és 2021 nyarán 140 millió forintért adták el egy jó kormányzati kapcsolatokkal büszkélkedő nyírségi vállalkozó-házaspár néhány héttel korábban bejegyzett cégének, az MDD-PNN Kft-nek.

Nagy Péter és Nagy-Tári Tünde sok vállalkozásban érdekeltek, de turisztikai, vendéglátóipari cég csak egy van köztük, és tulajdonképpen az sem működik még. A házaspár Pleasure 77 néven futó cége 2019-ben vásárolt egy Balaton-parti telket a gyenesdiási önkormányzattól, amire egy luxusszállodát terveznek felhúzni. Hotel és vendéglátóipari referenciáik ugyan nincsenek, a kormányzat mégis nagyon bízik bennük, hiszen a Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési programból 1,73 milliárd (1730 millió) Ft vissza nem térítendő támogatást kaptak. A nyírségi házaspár cégei rendszeresen nyernek jelentős összegű kormányzati és EU támogatásokat. A cégcsoport zászlóshajójára, az acélszerkezeteket gyártó Gémtech Kft.-re lefuttatott Google-keresés első tíz találata szerint a cég 8 pályázat keretében 6,15 milliárd (6154 millió) Ft támogatást kapott.

A külföldön is terjeszkedő cég úgy tűnik nem talál megfelelő munkaerőt Északkelet-Magyarországon, ugyanis Facebook oldalán egy 2021 novemberi bejegyzésben örömmel számolnak be arról, hogy 30 indonéz kolléga csatlakozott cégükhöz. A fentiek alapján nem lehet kizárni, hogy a sárospataki Carolina épületének hotellé alakítását is jelentős állami és vagy EU támogatásból tervezik finanszírozni. Reméljük, hogy ebből majd a régészeti feltárásokra is jut pénz, a terület ugyanis a tulajdoni lapon található bejegyzés szerint „a Várnegyed területén a föld felszín alatt lévő – a sárospataki várhoz kapcsolódó – középkori és kora újkori régészeti emlékek megőrzése érdekében kiemelten védett régészeti lelőhely, valamint műemléki jelentőségű terület, műemléki környezet és műemlék történeti táj.” Egy értékőrző felújítással és egy jól működő, színvonalas, egyedi arculatú hotellel sokat nyerhet Sárospatak. Még jobb lenne, ha ezt egy itt élő, helyi vállalkozó tudta volna megvalósítani.

Lehet, hogy egy kép erről: fa és égbolt

Kapcsolódó cikkek