Kiderült, kit választottak az Európai Parlament élére

Megosztás

Roberta Metsolát az Európai Néppárt (EPP) jelöltjét választották meg az Európai Parlament elnökének kedden a testület strasbourgi plenáris ülésén – közölte kedden az MTI. 

A máltai európai parlamenti képviselőt abszolút többséggel, 458 szavazattal, a szavazás első fordulójában választották meg. A Zöldek jelöltje Alice Kuhnke 101, az Európai Baloldal aspiránsa Sira Rego 57 szavazatott kapott. Az Európai Konzervatívok és Reformerek kandidátusa Kosma Złotowski kedden visszalépett a jelöltségtől. 

Metsola kedd reggel a többi jelölthöz hasonlóan röviden ismertette elképzeléseit. Hangsúlyozta, hogy szeretné folytatni a testület előző elnöke, a múlt héten elhunyt David Sassoli hídépítő munkáját, valamint alapozna „az európai politika óriásainak, a kereszténydemokrata Helmut Kohl és a szocialista Francois Mitterand életművére”.  

„Arra törekszem, hogy Európában újra felfedezzük Kohl és Mitterrand örökségét, hagyjuk magunk mögött a múltba temetkezést, és tekintsünk a jövő felé” 

– fogalmazott. Megválasztása utáni nyilatkozatában a többi között arról beszélt, hogy nőként és a testület elnökeként azért akar harcolni, hogy az egyenlőségért folytatott küzdelem ne csak látszat legyen. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az EP soha nem fogja elfogadni azokat,

„akik aláássák a demokráciát, a jogállamiságot, a véleménynyilvánítás szabadságát, célpontnak tekintik a nőket és marginalizálják az LMBT-közösséget”.

Kapcsolódó cikkek