Márki-Zay: „A nyugdíjasok minden évben megkapnák az emelést, amit a Fidesz elvett tőlük” – interjú

Megosztás

A bérekről, az egészségügyről, a tüzelőanyaggal kapcsolatos problémákról, valamint az ellenzék gazdasági programjáról is beszéltünk a Mezőkövesden fórumot tartó miniszterelnök-jelölttel.

Márki-Zay Péter a hétvégén Borsodban járt a népszavazási aláírásgyűjtések melletti kampányolás érdekében, azon belül Mezőkövesden is utcafórumot tartott. A helyszínen a borsod24.hu-nak is interjút adott az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, akit többek között olyan problémákról is kérdeztük, mint a borsodi szegénység:

„Tizenkét év után először miért épp most jutott eszébe Orbán Viktornak, hogy fölemelje a minimálbért 200 ezer forintra, a közmunkásbért százezer forintra és kedvezményeket adjon a családosoknak és a fiataloknak? Azért, mert most fél. Eddig el tudták lopni ezt a pénzt, most először odaadja az embereknek azt, ami jár. Ezt az ellenzék érte el az összefogással, Orbán Viktor egyedül ettől fél, hogy leváltják. Én természetesen azt szeretném, hogy váltsuk le, hiszen innentől kezdve nem 12 évenként egyszer, hanem minden évben megkapják a nyugdíjasok azt az emelést a svájci indexálással, amit elvett tőlük a Fidesz. Az elmúlt négy évben a nyugdíjak vásárlóértéke 13 százalékkal csökkent. Egy nyolcadát elvette a Fidesz a nyugdíjasoktól az inflációval, most egy tizenkettedét, egyhavi nyugdíjat ad vissza. Mi azt gondoljuk, hogy ennél több jár, minden évben garantálni fogjuk a nyugdíjak értékállóságát a svájci indexálással.”

„A dolgozóknak is az infláció letörésével, az euró bevezetésével értékállóvá tudjuk tenni a fizetését. Jobb képzésekkel a fiatalok számára jobb körülményeket teszünk elérhetővé, hogy ne kelljen külföldre menni ahhoz, hogy jobban keressenek. Itt, ebben a régióban is legyenek jól fizető munkahelyek, nekik legyen versenyképes fizetést biztosító szakmájuk, az oktatást is fejleszteni kell.”

„Az egészségügyről beszéltem a fórumon, azzal vádolnak, hogy magánosítanánk a kórházakat, miközben a Fidesz az, aki az egész EU-ban a legdrágábbá tette az egészségügyet, mert a magyar családoknak 200 ezer forintba fáj az egészségügy minden egyes évben, harminc százalékát zsebből fizetik ugyanis azoknak az egészségügyi szolgáltatásoknak, amivel még így is a legrosszabbak között vagyunk az EU-ban. Itt haltak meg a Covid alatt is a legtöbben, éppen az egészségügy gyengesége miatt. A nemzeti össztermékből most 4,5 százalék jut az egészségügyre, miközben az uniós átlag 8,5 százalék. A kormány feleannyit költ az egészségügyre, mert minden mást elloptak, ahogy a lélegeztetőgépeket, az alkalmatlan Sinopharm vakcinát is korrupcióval intézték. Ha ezt a pénzt az egészségügyi dolgozókra és az egészségünkre költenénk, elérnénk az EU-s átlagot, mint ahogy az új, Orbán utáni kormány tisztességes, becsületes kormány négy év alatt ezt fel fogja tornázni az uniós átlag szintjére, ahogy Csehországban és Szlovákiában is van. Jobb egészségügy, jobb oktatás, magasabb bérek, ezt kínálja a következő kormány.”

Márki-Zay beszélt honlapunknak a Sajó-völgyi szmog okozta betegségekről, valamint arról is, miként tervezik megoldani a tüzelőanyag-problémákat: „Évente 14 ezer ember hal meg idejekorán a levegő szennyezettsége miatt. Ez összefügg azzal, hogy teljesen szabálytalanul olyan anyagokkal tüzelnek a szegény sorsú családok, amik az egészségre ártalmasak. A fideszes rezsicsökkentés végtelenül igazságtalan és ostoba, mert amikor a világpiaci ár miatt jóval olcsóbb is lehetett volna az energia, akkor a fideszes cégek bezsebelték a különbséget és nem adták oda az embereknek. Több százezer forintot húztak ki a zsebünkből. Most, amikor a világpiaci árak elszálltak és hatalmas veszteségeket szenved el az állami nagyvállalat, azt kinek a pénzéből fogják konszolidálni? A mi adónkból. A szegények adójából fizetik a fideszes milliárdosok medencefűtését.”

„Azok az emberek, akik sokszor hulladékkal vagy fával tüzelnek, semmit sem élveznek a húszszázalékos gázárcsökkentésből, a fideszes medencefűtők igen. Ezen változtatni kell. Az uniós pénzekből szigetelni kell, fejleszteni kell, napelemekkel kell ellátni a szegény családok ingatlanjait. Panel- és házszigetelési programot fogunk indítani, ahogy Litvánia is megtette, ahol 120 ezer lakást szigeteltek uniós pénzből. Hódmezővásárhelyen mi is megtettük: idősotthont úgy újítottunk föl, hogy nem húsz százalékkal, hanem 77 százalékkal csökkentettük a rezsit. Ezt kínáljuk, a fideszes igazságtalan 20 százalék helyett mi akár 77 százalékos rezsicsökkentést kínálunk uniós pénzből a magyaroknak. Mert okosabbak vagyunk és nem lopunk.”

A miniszterelnök-jelöltet kérdeztük az ellenzék gazdasági programjáról és az inflációról is: „A legnagyobb probléma Magyarországon az, hogy az infláció lassan eléri a tíz százalékot, az egész unióban a legmagasabb az áremelkedés üteme. A nyugdíjasok juttatásának 13 százalékát elinflálták négy év alatt. Az infláció kétharmadát a kormány hibái okozták: egyharmadát meg lehet indokolni nemzetközi és egyéb tényezőkkel, kétharmadáért a kormány a felelős nem csak a költekezés, hanem a gyenge forint miatt, rossz politika miatt. Első dolog lesz az infláció megfékezése. A második, hogy a jövedelmeket, a minimálbért nem egyszer kell 12 évente igazítani az áremelkedéshez, hanem minden évben tisztességesen követni. Az euró bevezetése öt éven belül garantálni fogja, hogy ne legyen a legmagasabb infláció az egész unióban, hiszen az euróval mi is értékállóvá tudjuk tenni a béreket és nyugdíjakat. Ez nagyon fontos program, amit a kormány valamiért nem tett meg, mert Matolcsy ebből 2-300 milliárdokat tud ellopni a saját és alapítványoknak.”

„A legfontosabb gazdasági célkitűzés az infláció megfékezése, az euró bevezetése, és egy korrupcióellenes csomag. Az, hogy ne sanyargassanak, és itt Mezőkövesden biztosan tudják, miről beszélünk. Ha az adóhatóságot a vállalkozók zaklatására használják, zsarolására, nem lehet senki biztonságban, ha van egy jól menő vállalkozása. Nem tudni, hogy egyszer csak nem jelenik meg két napszemüveges alak és nem veszik el a cégét. Hódmezővásárhely környékén megjelent egy vállalkoznál a NAV és 50 milliós bírságot szabott ki, akkor pontosan tudtuk, hogy a Fidesz meg akarja venni azt a céget. Mi ezt a rabságot, új despotizmust akarjuk megszüntetni és felszabadítani a gazdaságot. Végre szabadon fejlődjön, érdemes legyen ide befektetni, vidéki kisboltok megkapják a dohányáruk hasznát, hogy tejet, kenyeret tudjanak vinni a falvakba. A szabadság önmagában fejleszteni fogja a gazdaságot, a vállalkozók mernek majd újra beruházni és magasabb béreket fognak fizetni.”

Kapcsolódó cikkek