Eddig 11 magyar jelezte, hogy szeretné elhagyni a forrongó Kazahsztánt

Megosztás

Erről Szijjártó Péter külügyminiszter posztolt a Facebook-oldalán.

„A kazahsztáni magyar képviseletek folyamatosan tartják a kapcsolatot az országban tartózkodó magyar állampolgárokkal, akik közül tizenegyen (kilenc Almatiban, egy Nur-Szultánban és egy Aktobéban tartózkodó személy) jelezték, hogy el kívánják hagyni Kazahsztánt” – közölte Szijjártó Péter a Facebook-oldalán.

A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, a kazah fővárosban, Nur-Szultánban lévő magyar nagykövetség és az almati főkonzulátus munkatársai mindent megtesznek a magyarok kimenekítése érdekében. “Azonban mind a légi közlekedés, mind pedig a városok közötti közúti közlekedés jelenleg komoly akadályokba ütközik, sok esetben pedig teljesen lehetetlen” – tette hozzá a tárcavezető.

Kazahsztánban a belföldi közlekedés teljesen leállt, az ország külső határait is lezárták. Az üzemanyag hirtelen drágulása miatt a posztszovjet ország nyugati, olajtermelő részén indult, de hamar az egykori fővárosra, Almatira kiterjedő tiltakozás hamar fegyveres összecsapásokba torkollt, amelyeknek hivatalosan 26 tiltakozó és 18 rendőri áldozata van. A rendkívüli állapot kihirdetése után pénteken az államfő közölte: figyelmeztetés nélkül lőhetnek a rendfenntartók a terroristáknak minősített tüntetőkre – írja a Telex.

Forrás: rtl.hu, telex.hu; Fotó: RTL/Fókusz

Kapcsolódó cikkek