A svédországi Göteborgi Egyetemen végeztek kutatást a témával kapcsolatban és a feltevés arra épült, hogy a hazugság sokkal nehezebb az agy számára, mint az igazmondás.
Az egyetemen 23 korábbi tanulmányt vizsgáltak meg, az akkori kutatásokban mintegy 3000-en vettek részt. A pszichológusok megfigyelték, hogy általában a hazugságfelismerés kognitív megközelítésének átlagos pontossága 52 százalék volt, viszont amikor a kérdezők tudták, hogy milyen megtévesztési jelekre kell figyelni, 75 százalékosra javult a pontosság. A leleplezés lényege pedig az, hogy növelni kell a füllentő ember “terhelését”, mert akkor könnyebben hibázik, nehezebben talál megoldást a feltett kérdésekre.
Például meg lehet kérni az interjúalanyt arra, hogy fordított sorrendben nyilatkozzon valamiről, vagy hogy tartson mindig szemkontaktust. Egy másik remek trükk, egy másodlagos feladat elvégzésére kérni meg a megkérdezettet, a kognitív terhelés növelésére tervezett feladatok ugyanis jobban rontják a hazugok kijelentési képességeit, mint az igazmondókét.
Jó módszer lehet az interjúalany bátorítása arra, hogy bőbeszédűbb legyen. Minél több részletet oszt ugyanis még a füllentő, annál nagyobb az esélye, hogy ellentmondásba keveredik önmagával. Hasonlóan hatékony lehet a váratlan kérdések feltevése. Ennek a technikának az a célja, hogy olyan kérdéseket tegyenek fel, amelyekre a hazugok nem számítottak, és ezért nem is készültek fel rá, de amelyekre az igazmondóknak még mindig képesnek kell lenniük emlékezetből válaszolni.
(forrás: HVG.hu)
