Dübörög a kampány, Orbán bejelentette, hogy megemelik a közmunkások bérét

Megosztás

A miniszterelnök szerda délután ismertette az új döntést, 100 ezer forintra emelkedik az összeg.

Rövid Facebook-bejegyzésben jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda délután, hogy

100 ezer forintra emelik a közmunkások bérét.

A jelenlegi közfoglalkoztatotti bér 8 órában bruttó 85 ezer forint.

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „100 EZER FORINTRA EMELJÜK A KÖZMUNKÁSOK BÉRÉT! Orbán Viktor”
Az új kampánylogó semmiképpen nem maradhat ki, hogy érezzük, miért éppen most…

A minimálbér és a közfoglalkoztatotti bér egymáshoz viszonyított aránya 2011 óta folyamatosan romlott: az Mfor korábbi cikke szerint 2011-ben még a minimálbér 73,1 százalékát tette ki a közfoglalkoztatotti bér, 2017-től már csak kevesebb mint 70 százalékát, 2018-tól pedig kevesebb mint 60 százalékát.

Kapcsolódó cikkek