Majka undorodik azoktól a zenészektől, akik a választásokon politikusok mellé állnak oda

Megosztás

Az ózdi származású zenész kijelentette, hogy ő nem fideszes, nem is érdekli a politika. De azért mindent ne varrjunk Orbán nyakába.

Az, hogy Magyarországon ki jobb, vagy baloldali, megszűnt, üzleti érdekkörök vannak és ez szerintem undorító. Nem akarok bólogatni arra, amivel nem értek egyet – mondta Majka a Partizán péntek esti adásában. A téma onnan jött fel, hogy a Heti Hetes adásában volt konfliktusa abból, hogy nem akart mindenre orbánozni.

„Bizton ki merem mondani, hogy a Fidesznek százszor több jó lépése volt azon időszak alatt, amikor a Heti Hetes ment, mint amennyiről ők bizonyosságot tettek, százszor több került negatív kontextusba, mint ami történt valójában. Senki ne értsen félre, nem vagyok fideszes, engem nem érdekel a politika.

Ha valami érdekel, az inkább a baloldaliság. Egy olyan csávónak, mint én, mindig ellenzékből kell kornyikálnia”

– mondta.

Azt is hozzátette, undorodik azoktól a zenészektől, akik odaállnak kihúzott mellel a választásokon. A Hacacáré fesztivált egyébként visszamondták, igaz kiderült, nem főként politikai okokból. Úgy gondolja, az a rendezvény nem is erről szólna. Azt ugyanakkor elmondta, amikor elkezdték szervezni, akkor azt kérték, legyen átlátható, illetve “ne csak azok az önkormányzatok élvezzék az előnyét, amelyek… Amikor látták, hogy szervezéssel is gond van, akkor kiszálltak.”

Arról is beszélt, hogy felkérték, legyen az egyik arca az oltási kampánynak, de nemet mondott. Attól tartott, hogy az oltásellenesek a Fidesz birkájának fogják tartani, ha részt vesz benne. Ez szerinte teljesen logikátlan, mert minden párt támogatja a védőoltást – amit ő egyébként kötelezővé tenne. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek