Nem nevezik nevén, de jövőre ránk vár a 350 milliárdos megszorítást tartalmazó Orbán-csomag

Megosztás

Miniszterelnökünk a Fidesz-kongresszuson még zakatoló gazdaságról beszélt. A hiány azonban túl nagy már, Matolcsy György erre többször is figyelmeztette Orbán Viktort. Most más nevet adnak neki (mert ugye megszorítás jobboldali kormány idején kizárt…), de egy óriási megszorító csomagot kapunk a nyakunkba 2022-ben. Túlköltekezett a kormány, pedig a NER-kiadásokból bőven le lehetne venni. Nem onnan fognak.

350 milliárd forint értékű állami beruházást halaszt el a kormány a pénzügyi tartalék növelése és az államadósság csökkentése érdekében – jelentette be csütörtök este a Pénzügyminisztérium. Magyarul: 350 milliárd forintos megszorító csomagot fogadtak el.

Orbán Viktor november közepén arról beszélt a Fidesz kongresszusán, hogy a gazdaság zakatol, begyújtották a motorokat, a választásig biztosan minden rendben lesz. Másnap viszont megjelent Matolcsy György jegybank-elnök cikke a Magyar Nemzetben, amelyben arról írt, hogy túl nagy a költségvetési hiány és az államadósság, ezért el kell engedni, vagy át kell ütemezni a hiányt termelő, de versenyképességet nem erősítő állami beruházások egy részét.

A csütörtöki bejelentést tehát értékelhetjük úgy is, hogy az Orbán-kormány megfogadta Matolcsy György megszorító javaslatait. De mekkora megszorítás ez?

A lapunk által megkérdezett makrogazdasági szakértők egyöntetűen üdvözölték a lépést, mert eddig nagyon laza volt a költségvetés, a nagy pénzkiáramlás újra felnyomta az államadósságot, és az inflációt is pörgette. A választásra készülő miniszterelnök egy csomó egyszeri kiadással (nyugdíjprémium) is megterhelte az államkasszát, így novemberben rekordra futott az államháztartási deficit, több mint ezermilliárd forint volt a mínusz.

A 350 milliárd forintos vágás az állami beruházásokban ugyanakkor nem azt jelenti, hogy most teljesen leállnak az állami beruházások, csak kevesebbet finanszíroznak egyelőre.

Szinte minden minisztériumot érint a megszorítás, de főleg az Innovációs és Technológiai Minisztériumot és az Emberi Erőforrások Minisztériumát. Pontosan nem lehet tudni, hogy milyen állami beruházásokat állítanak le, de köztük lehetnek például az útfejlesztések, közlekedési beruházások, valamint egészségügyi és oktatási felújítások, bővítések is.

A Pénzügyminisztérium szerint nincs semmi baj, hiszen a magyar gazdaság teljesítménye 6,1 százalékkal nőtt, a beruházások 12 százalék felett bővültek, a foglalkoztatottak száma 4,7 millióra emelkedett, a munkanélküliségi ráta pedig 4 százalék alá javult. A minisztérium szerint ilyen jól teljesítő gazdaságot már elég csak kisebb mértékű állami beruházásokkal ösztönözni.

A megkérdezett szakértők szerint ennek persze ára van, hiszen az állami beruházások eddig jelentős mértékben járultak hozzá a GDP növekedéséhez. A megszorítás miatt viszont ez a növekedés kicsit lassulni fog (igaz, a 2020-as gazdasági leállás a bázis, tehát a nulláról könnyű növekedni), cserében viszont az államadóssági szint nézhet ki kicsivel szebben az év végén. Mindez nem azt jelenti, hogy idén elmarad a szokásos osztogatás december 31-én, amikor az Orbán-kormány hagyományosan milliárdoknak találja meg az optimális címzettjét, csak most kicsivel kevesebbre lehet számítani. (444.hu)

Related posts