Márki-Zay Péter egy nem tolvaj és nem korrupt jobboldali pártot szeretne létrehozni

Megosztás

„A Mindenki Magyarországa Mozgalmat nem tervezzük párttá alakítani, viszont egy konzervatív párt építése gőzerővel halad előre. Szeretnénk egy nem tolvaj és korrupt, konzervatív emberek számára elfogadható jobboldali pártot létrehozni” – mondta a 168-nak adott interjúban Márki-Zay Péter. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje hozzátette, hogy az új párt már a jövő év elején, még a választások előtt létrejöhet.

Az új pártot a következőkre alapítaná Márki-Zay: “Mi azt szeretnénk, hogy a Pálinkás József féle Új Világ Néppártból és a Gémesi György féle Új Kezdetből, valamint jobboldali polgármesterekből, volt miniszterekből, nagykövetekből és értelmiségiekből álló kör, ide tartoznak a volt fideszesek, KDNP-sek, azok, akik nem tolvajok és jobboldaliak összefogjanak. Tehát egy tisztességes jobboldali pártot fogunk csinálni, amelynek az Európai Néppártban a helye.”

A miniszterelnök-jelölt hozzátette, hogy mindenképp szeretne pártfüggetlen maradni a kampányban és a választásokig, de „ettől függetlenül az általam támogatott jobboldali párt létrehozását támogatni és segíteni fogom”.

Azt is elárulta, hogy már formálódik a kormányprogram. „A kormányprogram jelentős részei például, hogy maradjon a kerítés, illetve kiutasítjuk a Fidesz-migránsokat, ez már kész. Természetesen sok más eleme is megvan, egyes részeit pedig tovább pontosítjuk” – mondta az interjúban.

A Kétfarkú Kutya Párt javaslatáról, hogy legalizálják a marihuánát Magyarországon, Márki-Zay Péter azt mondta, hogy ennek több fokozata van, amiket meg kell vizsgálni. „Általánosságban ellenzem, de azt eltudom képzelni, hogy megvizsgáljuk nyugati országok tapasztalatait a legalizálás különböző fokozataival kapcsolatban. Azt is meg kell vizsgálni, mi lenne Magyarország számára a legsikeresebb szabályozás. Tudomásom szerint az Egyesült Államokban nagyon sikeres a dekriminalizáció, ezért úgy gondolom, hogy itthon is meg kell vizsgálni, mi a helyes ezzel kapcsolatban.”

Márki-Zaynak több szakember is a svájci politikát, illetve példát ajánlotta figyelmébe, amiről ő azt mondta, nyitott vagyok rá, hogy ezt a kérdést alaposan megvizsgálja a társadalom. „Abban is biztos vagyok, hogy a Fidesznek nagyon komoly érdeke lenne a könnyű drogok dekriminalizálása. Több fideszes ellen zajlik eljárás kábítószeres ügy miatt, szóval az ő érdekükben is áll, hogy legalább a fogyasztás miatt ne ültessék le őket.”

(hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek