Bige az agrárminiszternek: Azért csinálják, mert kimondtam, hogy nem értek egyet az önök politikájával

Megosztás

Nyílt pengeváltás Nagy István agrárminiszter és Bige László milliárdos között, akire látványosan rászállt az elmúlt időszakban a kormány és a hatóságok is. Bige most igen frappáns nyílt levéllel válaszolt.

Reagált a hétvégi támadásra, amit a miniszter intézett ellene a Facebookon. Tételes cáfolat után újabb őszinte véleménynyilvánítás a büntetésről, a kommunistázásról.

  • „Az Ön és társai megtévesztő kommunikációjára alapozva kijelenthetem, hogy a termelők, akik nem vették, vagy veszik meg a műtrágyájukat belföldről vagy importból, legkésőbb december elején nagyon rosszul fognak járni. Elsősorban azért, mert lényegesen drágábban fognak hozzájutni. Másodsorban: nem biztos, hogy lesz elegendő. Nyilván ezt Ön nem érti és az elvtársai, akik ezen ügyhöz még hozzászóltak, sem érthetik, mert soha nem dolgoztak olyan helyen, ahol értéket állítanak erő. Arra vannak szakosodva, hogy elköltsék az adófizetők pénzét.”
  • „Csak úgy mellékesen, az elmúlt tíz év alatt eljutottunk oda, hogy míg 10 éve 1 euró az 273 forint volt, addig a napokban elérte a 370 fölötti értéket. Magyarul, 27 százalékot veszített a forint az értékéből az Önök 10 éves vezetése alatt.”
  • „Ön bátorkodott engem megbélyegezni kommunista vörösbárónak. Mielőtt ezt tette, utána kellett volna, hogy nézzen, hogy én nem voltam úttörő, nem voltam KISZ tag, és nem voltam soha egyetlen pártnak tagja, Önnel szemben. És soha egyetlen hatalomnál sem álltam sorba, hogy nyelvemmel tisztogassam a hátsó felét.”
  • „Ön azt mondja, hogy kiszámolják, mennyivel károsítottam meg a magyar gazdákat. Fentebb már demonstráltam, hogy a valóságban mennyivel gazdagítottuk a magyar termelőket. Arra kérném, hogy kapcsolja fel a villanyt. Megvédik a magyar gazdákat (az egyébként is magas világpiaci áraktól). Arra kérném, hogy nézzen rá a naptárra, mert 2021-et írunk és nem 1950-et.”
  • „Magyarországnak ilyen… mezőgazdasági minisztere még soha nem volt. Ön politikát akar a világpiaci trendekbe vinni. A világpiaci gáz árat én nem tudom befolyásolni. Mindezt azért csinálják, mert én nyíltan elmondtam, hogy az Önök politikájával én nem értek egyet.”

Bige műtrágyás cégcsoportját október végén bírságolta 14,1 milliárd forintra a Gazdasági Versenyhivatal, és hűtlen kezeléssel is megvádolták. Bige bíróságon támadja a gigabüntetést, tagadva a vádakat. Szerinte jól felépített támadássorozat zajlik ellene, „a politikai hatalom törvényesnek látszó módon szeretné ellopni” a cégeit. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek